Rólam

 

Kedves Látogató!

Dr. Láng Zsolt vagyok, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség budapesti választmányának elnöke, országgyűlési képviselő.

Születésem óta Budapest II. kerületében élek. Nős vagyok, két fiúgyermek édesapja.

A Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola elvégzése után a budai Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségiztem. Az Államigazgatási Főiskolán, majd az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szereztem diplomát. 1995-2006 között egy nemzetközi szállítmányozási cég magyarországi irodáját vezettem. A II. kerületi önkormányzat munkájában 1994-től vettem részt, kezdetben bizottsági szakértő tagként, majd 1998-tól egyéni képviselőként. Keveseknek jutó megtiszteltetés volt számomra, hogy a II. kerületben élők 2006-ban, 2010-ben és 2014-ben is polgármesterré választottak, mindeközben 2010 és 2014 között képviselhettem városrészemet a Magyar Országgyűlésben is. Megbízatásaim alatt mindvégig azon dolgoztam, hogy ennek a bizalomnak eleget tegyek.

A 2019-es önkormányzati választásokat követően felkérést kaptam Miniszterelnök úrtól a fővárosi Fidesz-KDNP frakció vezetésére, melyet örömmel vállaltam el. 2022. májusáig képviselőtársaimmal együtt folyamatosan azon dolgoztam, hogy közgyűlési és bizottsági munkám során méltóképp tudjam képviselni a Budapesten élők érdekeit. A 2022. évi országgyűlési választások eredményeként ismét parlamenti mandátumot szereztem, Magyarország miniszterelnöke pedig a Közép-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztossá nevezett ki, ezáltal a fővárosi képviselőség törvényileg összeférhetetlenné vált.

A II. kerület továbbra is kiemelt helyet foglal el a szívemben, de Budapest egésze épp oly fontos számomra, hisz ez mindannyiunk fővárosa, melyre közösen kell vigyáznunk! Ennek okán töretlenül igyekszem tenni azért, hogy Magyarország minden településéhez hasonlóan szülővárosom is egyre szebb és biztonságosabb, egyben aktív közösségek által szervezett, izgalmas otthon legyen.

A továbbiakban is számíthatnak rám az együtt gondolkodásban, a jó kezdeményezések felkarolásában és az építő munkában!