Láng Zsolt úgy módosítaná a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot, hogy a települési önkormányzatok működésének támogatására fordítható összeget 25 milliárd forinttal emelné, a szerkezetátalakítási tartalékot pedig ugyanennyivel csökkentené.
Az Országgyűlés honlapján olvasható, a 2013-as költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatban a fideszes képviselő ezt azzal indokolja, hogy az önkormányzati rendszer átalakításának folyamata komolyabb fennakadás nélkül zajlik, az tehát nem kíván meg a költségvetési tervezetben szereplő, ilyen mértékű forrást. Az átmenet során felmerülő általános önkormányzati feladatok biztosítására szánt összeg azonban nem elégséges a zökkenőmentes működéshez, ezért a javasolt emelés indokolt annak érdekében, hogy forráshiány miatt működési zavarok ne lépjenek fel.
Javaslata értelmében a települési önkormányzatok működésének támogatási előirányzata 132 milliárd 897 millió forintra emelkedne, míg a szerkezetátalakítási tartalék előirányzata 35 milliárdról 10 milliárdra csökkenne.
(MTI)
Hivatkozások
A Magyar Nemzet honlapján megjelent cikk
A Világgazdaság online portálon közzétett hír
Az Echo Tv internetes portálján olvasható hír
A Magyar Online portálon közzétett cikk
A szegedma.hu internetes portálon olvasható cikk