Telt ház a jótékonysági koncerten

72

Nagy érdeklődés kísérte a Törös Alapítvány 2011. első jótékonysági koncertjét. Az est bevételét a II. kerület korszerűbb és hatékonyabb egészségügyi ellátására fordítják.

A művelődési központ színháztermében összegyűlteket – köztük Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, Láng Zsolt polgármestert, Szalai Tibor jegyzőt, dr. Polák Lászlót, az egészségügyi szolgálat főigazgatóját, illetve a koncert védnökeit, Dubrovay László Kossuth-díjas zeneszerzőt és Béres Klárát, a Béres Alapítvány elnökét – dr. Törös Edit, a II. Kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálatának reumatológus főorvosa, az alapítvány névadója és életre hívója köszöntötte. Elmondta, hogy az első koncertjük bevételéből – az alapítvány céljainak megfelelően – kerületünk lakosságának minél korszerűbb, hatékonyabb és színvonalasabb egészségügyi ellátását kívánják támogatni. A teltházas előadáson a főorvos személyesen is közreműködött: a koncert elején egykori zongoratanárnőjére, a 102 éves korában elhunyt Eperjessyné Vázsonyi Gittára emlékezve maga is leült a hangszerhez.

A jótékonysági estet Láng Zsolt polgármester nyitotta meg, aki beszédében kitért arra, hogy a II. Kerületi Önkormányzat kiemelt figyelmet fordít az egészségügyre, ezen belül pedig egyik legfontosabb intézményére, a Kapás utcai Egészségügyi Szolgálat rendelőintézetre, amelyre csak az elmúlt három évben egymilliárd forintot fordítottak.

A Budapesti Vonósok gyönyörű hangversenyén két nagyszerű szólista is szerepelt. A zenekar Joseph Haydn C-dúr hegedűversenyét a fiatal kora ellenére máris nemzetközi hírű muzsikussal, Pusker Ágnessel játszotta. A hangverseny második felében Járdányi Gergely Liszt-díjas nagybőgőművész örvendeztette meg bravúros játékával a közönséget. Közreműködésével Giovanni Bottesini Vicenzo Bellini A puritánok című operájára írt parafrázisát adta elő a kamarazenekar. A koncert zárásaként Mozart D-dúr divertimentóját hallgathatta meg a jótékonysági hangverseny közönsége.