Ünnepélyes keretek között indult az új tanév a Klebelsberg iskola tanulói és pedagógusai számára szeptember 2-án. A munkát megszépült környezetben kezdhetik meg.
A Szabadság utcai Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium tanévnyitó ünnepségére ellátogatott kerületünk polgármestere, Láng Zsolt, Dankó Virág alpolgármester, Szalai Tibor jegyző, Ötvös Zoltán, az önkormányzat Művelődési Irodájának vezetője, valamint Csabai Péter, a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat elöljárója is. A gyerekeket, szülőket és pedagógusokat Rósa Viktor igazgató, majd Láng Zsolt köszöntötte.
Az iskolában elkészültek a még 2011 nyarán megkezdett felújítási munkálatokkal. A beruházás keretében az épületegyüttes könyvtárrészének földszintjén alakították ki a Klebelsberg iskolán belül működő Gyermekek Háza Alternatív Alapozó Program új, 20 fős tanári szobáját, egy könyvtárhelyiséget, egy 25 fős tantermet, egy nyelvi termet (12–16 fő részére), egy akadálymentes mellékhelyiséget, valamint egy új tanári parkolót. Az épületet egy új emeleti szinttel is bővítették, ahol három új tanterem, egy fejlesztőhelyiség és egy nagyobb méretű szociális blokk – benne akadálymentes vécé és fürdő – létesült. A beruházás magában foglalja a teljes épületgépészeti és elektromos felújítást.
Az átalakítás nettó 170 millió forintos költségét a II. Kerületi Önkormányzat finanszírozta. Az önkormányzat ezzel a beruházással a 2010-ben befejezett és 70 millió forinttal támogatott, az egész iskolát érintő akadálymentesítési munkálatokat is kiegészítette. A mostani fejlesztés eredménye, hogy az épületben teljes körűen érvényesülnek a komplex akadálymentesítés követelményei. A vakok és gyengén látók számára vakvezető sávot, a hallássérültek számára indukciós hurkokat, a mozgássérültek számára lifteket és rámpákat alakítottak ki, így a Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium a kerületünk első olyan tizenkét évfolyamos iskolája, amelyben a sérült tanulók ugyanolyan feltételekkel közlekedhetnek, tanulhatnak, mint ép társaik. Az évnyitót követően a Gyermekek Háza Alternatív Alapozó Program vezetője, Lányi Marietta vezette végig a vendégeket az új szárnyon, és adta át a polgármesterrel együtt a program felső tagozatosai és pedagógusai számára.
Hivatkozás:
Fejlesztés a II. kerületi Gyermekek Házában – a TotalBudapest.hu oldalon olvasható hír