Tábla emlékeztet az első öntésre

59
Az első vasöntést 1905. február 5-én végezték el a Ganz-üzem öntödéjében. Ez alkalomból elkészítettek egy míves táblát is, amely a jeles eseményt örökítette meg az üzem falán.
 
A Millenáris park Fogadó épületében működő öntödében a virágkorát élő vállalat részére minden szükséges fémöntvényt el tudtak készíteni. A hetven kilót nyomó, öntöttvas táblát egészen a közelmúltig a Ganz-gyár őrizte, és csak a véletlenen múlt, hogy a külföldi tulajdonos nem vitte magával. A megmentett, látványos festésű táblát ma a II. kerületi Öntödei Múzeumban őrzik.
Szántai Lajos, a múzeum helyén egykor működő öntöde utolsó üzemvezetőjének kezdeményezésére többen összefogtak a régi dolgozók közül, hogy elkészülhessen a tábla pontos mása, így emlékeztetve az utókort a szebb időket megélt vállalat történetének egyik fontos pillanatára. A több éves szervezésben részt vett Tátrai József, a Ganz-gyár utolsó főmérnöke, aki a gyár egykori munkatársaival együtt anyagilag is segítette a tábla újraöntését.
 
A száz évvel ezelőtti esemény tiszteletére február 5-én tartották az újraöntött emléktábla avatását. Az eseményen részt vett és az önkormányzat nevében koszorút helyezett el a Millenáris park Fogadó épületének falán elhelyezett táblánál Láng Zsolt, polgármester. Ünnepi beszédet mondott Lengyelné Kiss Katalin, az Öntödei Múzeum igazgatója. Az ünnepségen sokan részt vettek a gyár egykori dolgozó közül, akik egy közös fotó erejéig örömmel álltak össze a régi-új tábla alatt.
Hivatkozás: