Semmelweis-nap a Kapás utcában

180

Hetven éve, 1947 óta emlékezik meg a magyar orvostársadalom július elsején a legismertebb magyar orvosról, az anyák megmentőjéről, Semmelweis Ignácról.

Ebből az alkalomból a II. Kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata minden évben ünnepséget szervez – idén éppen 25. alkalommal. Az ünnepség arra is alkalmat biztosít, hogy az ágazat legkiválóbb dolgozói kitüntetésben részesüljenek, illetve, hogy az intézet minden dolgozója külön juttatásként megkapja fél havi bérét a fenntartó II. Kerületi Önkormányzat jóvoltából.

A Kapás utcai rendelőintézet ünnepségét idén is a 2010-ben II. Kerületért Emlékéremmel kitüntetett reumatológus főorvos, dr. Törös Edit szervezte, az eseményen részt vett Láng Zsolt polgármester, Dankó Virág alpolgármester és Szalai Tibor jegyző.

A reumatológus főorvos köszöntőjének első szavaival Semmelweis Ignácra emlékezett, akinek életművét az UNESCO Nemzetközi Tanácsadó Bizottsága 2013-ban a Világemlékezet részévé nyilvánította, a 2015-ös évet pedig Semmelweis Évnek nevezte ki. 

Dr. Polák László, az intézet főigazgatója Semmelweis Ignác orvosi nagyságát, felfedezésének örökérvényű jelentőségét méltatta. 

Láng Zsolt beszédében megemlékezett arról, hogy ez a 25. Semmelweis-nap a Kapás utcai intézményben, és a 20., amit Törös Edit főorvos szervezett. 

– Csak akkor érdemes dolgokat létrehozni, ha azok egy icipicit mozdítanak a világon – idézte a nemrég elhunyt író, Jókai Anna szavait a polgármester. – Hiszek abban, hogy az önkormányzatnál és az egészségügyi szolgálatnál folyó munka „icipicit” mozdít a II. kerületben élők életén – e nélkül nem is tudnánk tenni a dolgunkat. Láng Zsolt a továbbiakban emlékeztetett azokra a fejlesztésekre, amelyek az elmúlt tíz évben történtek az egészségügyi ellátás és infrastruktúra területén. Ilyen volt mások mellett a háziorvosi rendelők felújítása, a hidegkúti mentőállomás és a Rét utcai rendelőintézet létrehozása, illetve a Henger utcai Mozgásszervi Rehabilitációs Központ megnyitása, amelynek helyiségei a legutóbbi fővárosi közgyűlés döntése nyomán a II. Kerületi Önkormányzat tulajdonába kerültek. A polgármester beszédéből az is kiderült, hogy évente mintegy 350 ezer beteg fordul meg az egészségügyi szolgálatnál, valamint utalt arra, hogy tervezik egy korszerű, jól felszerelt, minden igényt kielégítő új épület kialakítását az egészségügyi szolgálat számára – amennyiben az Egészséges Budapest programban a kormány erre egy nagyobb összeget biztosít.

– Az egészségügy kiemelten fontos az önkormányzat és a kerületi lakosok számára egyaránt – hangsúlyozta Láng Zsolt –, amit az is jól mutat, hogy a polgárok javaslata alapján idén két olyan kiváló ember részesült kerületi kitüntetésben, akik az egészségügyben dolgoznak: a díszpolgár dr. Bagdy Emőke, valamint az egyik emlékérmes, dr. Hankóczy Judit.

A Semmelweis-napi megemlékezés egy díjátadó ünnepség is volt. Polgármesteri dicséretet Szégnerné Ragó Piroska területi védőnő kapott. Az Egészségért cím orvosi fokozatát dr. Rapp Erika bőrgyógyász főorvos, szakdolgozói fokozatát pedig Szabados Erzsébet neurológiai asszisztens vehette át. Dr. Götze Judit fül-orr-gégész szakorvos a főigazgató dicséret első, Kerekesné Kármán Gabriella sebészeti asszisztens a második, Ordasi József kézbesítő pedig a harmadik fokozatában részesült. Idén vehette át aranydiplomáját dr. Sziklay Levente szülész, nőgyógyász, akit ebből az alkalomból dr. Törös Edit főorvos és dr. Polák László főigazgató köszöntött. 

Az ünnepi műsorban közreműködött a II. Kerületért Emlékéremmel kitüntetett, Liszt Ferenc-díjas nagybőgőművész, Járdányi Gergely, valamint Beke Terézia ifjú fuvolista és Kiss Bernadett énektanszakos növendék.