2010. április 23.
Tizennyolc éve, 1992 óta április 24. a Rendőrség Napja hazánkban. Ünnepnap, amely alkalmat ad arra, hogy a közbiztonságért dolgozóknak megköszönjük a munkát.
– Remélem, hogy hamarosan országos szinten jobbra fordul a rendőrség helyzete – mondta köszöntő beszédében Láng Zsolt polgármester a II. kerületi kapitányságon tartott ünnepségen. – Számos korábbi ígéret ellenére az elmúlt években kevés változás történt a rendőrség jelene és jövője szempontjából. Itt az ideje, hogy a rendőri hivatás visszanyerje egykori megbecsülését. A testület és az itt dolgozók hivatástudatának megerősítése az egész ország érdekét szolgálja. A II. kerületi önkormányzat a maga erejéhez mérten eddig is megtett mindent azért, hogy a kapitányság munkáját segítse. Az önkormányzat évről évre több millió forintos támogatást nyújt a rendőrkapitányságnak, és ez a jövőben sem lesz másképp – tette hozzá Láng Zsolt.
Az eseményen részt vett Bakondi György, a II. kerületi Közbiztonsági Alapítvány kuratóriumi elnöke és felügyelő bizottságának elnöke, Szalai Tibor, a II. kerület jegyzője.
A rendőrség-nap alkalmából az önkormányzat az alapítványon keresztül a kapitányság huszonkét munkatársának tudott anyagi támogatást nyújtani. Bucsek Gábor kapitányságvezető elmondta, hogy az alapítvány segítséget nyújt a körzeti megbízotti hálózat újjáalakulásához is. A napokban született megállapodás szerint a hálózat működtetéséhez szükséges technikai eszközök beszerzését magára vállalja az alapítvány.
A Rendőrség napja alkalmából önkormányzatunk minden évben „Az év II. kerületi rendőre” kitüntető címet adományozza a kapitányság egy munkatársának. A jelölésre az alosztályokon dolgozó kollégák tesznek javaslatot, így a díj a munkatársak elismerését is kifejezi. Idén Batki Tímea rendőr őrnagy vehette át a díjat Láng Zsolt polgármestertől. A kapitányság több munkatársa a rendőrség központi ünnepségén vehetett át elismeréseket.
– Nagy megtiszteltetés számomra ez a kitüntetés. Szép dolognak tartom, hogy az önkormányzat hangsúlyt fektet arra, hogy elismerje munkánkat, és különösen jól esik, hogy az idén a kollégák nekem ítélték a díjat. 1996 óta vagyok a testület tagja, és tizenkét éve dolgozom a II. kerületi rendőrkapitányságon – mondta el Batki Tímea. – Korábban gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények felderítésével foglalkoztam, később zseblopási, majd vegyes bűncselekmények – csalások, sikkasztások és lopások – megoldásán dolgoztam. Jelenleg a bűnüldözési alosztály vezetőhelyetteseként dolgozom, és a vegyes bűnügyekkel foglalkozó csoportot vezetem. A papírmunka persze mindenhol sok, de nemcsak irodai, hanem helyszíni feladatunk is bőven van. Aki jól szeretné végezni ezt a feladatot, fontos, hogy jól kommunikáljon, és a legprecízebben lássa el a helyszínelő munkát.