Pokorny Józsefre emlékeztek Hidegkúton

61

Láng Zsolt polgármester szeptember 6-án az új, hidegkúti mentőállomás falán leplezte le Pokorny József emléktábláját. A polgármester rövid beszédében méltatta a hidegkúti sportéletért sok áldozatot hozó egykori klubelnököt, akinek egész élete szolgálat volt. Harminchét évig szolgálta az embereket, mint mentős. Kimerítő és felelősségteljes munkáját számos kitüntetéssel ismerték el, legbüszkébb talán az Oravecz-díjára volt. De 45 évig nagybetűs Szolgálatot teljesített a Hidegkúti Sport Club életében is, mint játékos, szakosztályvezető és évtizedek óta, mint elnök. Tette mindezt végtelen odaadással és önzetlenséggel.

1979-ben hozta meg a döntést, hogy a HSC-nek az utánpótlás-neveléssel is kell foglalkozni, mert különben az egyesület elöregszik és meg fog szűnni. Végtelenül szerette a gyerekeket, kiváló pedagógiai érzékkel, türelemmel nevelgette, vigyázta a hidegkúti kicsiket és kamaszokat. És imádták a fiatalok, ami talán kárpótolta őt, amiért neki nem adta meg a sors a lehetőséget, hogy apa lehessen. Hidegkút lakói 1993-ban Klebelsberg Kuno-díjjal köszönték meg lelkiismeretes munkáját.

 Pokorny József még teli volt tenni akarással. Céljai megvalósításakor, ahogy hosszú évtizedeken át, végig ott volt mellette szeretett felesége, Magduska. Az ő esetükben nem üres szólam a sírig tartó szerelem és szeretet. Kamaszkoruk óta ismerték, szerették, segítették egymást, és a legnagyobb harcban, a betegségek ellen vívott küzdelemben sem hagyták magára a másikat. József 2009. szeptember 5-én hunyt el, és drága társa, Magdika nyolcvankilenc órával később követte őt.

 A Hidegkúti Sport Club Szabadság úti pályáján szintén szeptember 6-án emlékszobát is avattak Pokorny József tiszteletére.