Összefogással a közbiztonságért

83

A rendőrség Teve utcai központjában tartották november 30-án a Polgármesterek és Polgárőrök V. Országos Konferenciáját. A tanácskozáson előadások hangzottak el az önkormányzatok és a polgárőrség kapcsolatáról és tapasztalatairól, valamint a közös munka fontosságáról és kiszélesítéséről. Az eseményre meghívást kapott többek között Juhász Gábor rendészeti államtitkár, Kósa Lajos, Debrecen és Láng Zsolt, kerületünk polgármestere, valamint Danielisz Béla, a fővárosi közgyűlés Városrendészeti Bizottságának elnöke, hogy vázolják az együttműködés lehetőségeit országos és fővárosi szinten.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke hangsúlyozta: a rendőrségi vezetők is elismerik, hogy Magyarországon a bűnmegelőzés nem létezhet a polgárőrszervezetek munkája nélkül. Az évi hét és fél millió szolgálatban töltött órával, 8–10 ezer tettenéréssel és legalább ennyi bűncselekmény megelőzésével mintegy 85 ezer polgárőr segít a közbiztonság fenntartásában. Munkájukat jelentősen segíti az önkormányzatoktól országosan kapott hatszázmillió forintos támogatás, egyben jelezte, hogy ez a befektetés mindenképpen megtérül.

A II. kerületben elért, fővárosi szinten is kiemelkedő eredményekre tekintettel a konferencián előadásra kérték fel Láng Zsoltot, aki elmondta, hogy meghirdetett programját követve a kerületben az elmúlt egy év alatt jelentősen, adatokkal bizonyíthatóan javult a közbiztonság, és a közterületek is lényegesen rendezettebbek lettek. A 86 ezer lakosú kerületben megalakították a Városrendészetet, amely modellje lehet a sokak által áhított, a települések finanszírozásában és irányításával működő úgynevezett önkormányzati rendőrségnek. A helyi polgárőrszervezetek szerződésben rögzített feladatokkal segítik a kerület közrendjének megőrzését. Láng Zsolt kiemelte, a polgárőrség szorosan együttműködik a Városrendészettel, annak közterület-felügyeletével és a rendőrséggel. 

A polgármester példaként említette a Germanus Gyula park rendbetételét, ahol az akció során egyszerre több mint száz közterület-felügyelő, rendőr és polgárőr segített a rend visszaállításában. A polgárőrség és a rendőrség finanszírozását az önkormányzat az általa szigorúan felügyelt közbiztonsági alapítványon keresztül biztosítja. Láng Zsolt a konferencián elismerő oklevelet és jutalmat adott át Antal Zsolt és Kovács Gergely polgárőröknek, akik a II. kerület rendjének biztosításáért már évek óta komoly munkát végeznek.

Múltunk még nincs, jelenünk és jövőnk annál inkább

Az önkormányzat képviselő-testülete áprilisban határozott a Városrendészet megalakításáról, amely elsősorban szemléletbeli változást jelentett. Azokat a feladatokat, amelyek szorosan kapcsolódnak a kerület általános rendjéhez, szinte kivétel nélkül egységes vezetés és koordináció keretei közé helyezték. Vajthó Gábor, a Városrendészeti Csoport szerint a közterület-felügyelet hagyományos feladatain kívül a közterület- foglalás teljes ügyintézése, a parkolásgazdálkodással összefüggő teendők végrehajtása, a polgárőr egyesületekkel való szoros együttműködés, a parkok és a játszóterek őrzése, a rendezvények biztosítása, a kapcsolattartás a rendőrséggel és a fővárosi közterület-felügyelettel a Városrendészet alapfeladata. Utalva a december elején a Felső Zöldmáli úton elfogott, lopásért körözött személyre, megjegyezte, hogy a kerületben végzett bűnmegelőzési tevékenyégből is kiveszi részét a polgárőrökkel együtt járőröző Városrendészet. A csoportvezető felhívta a figyelmet, hogy az új keret lehetővé teszi a felügyelők, polgárőrök és az önkormányzat által fizetett szabadidős rendőrök munkájának hatékonyabb szervezését, vezetését.
— Múltunk még nincs, jelenünk és jövőnk annál inkább, mert az eddigi eredmények bíztatóak, jövőre pedig a polgárőrökkel való együttműködés elmélyítését tartjuk kiemelt feladatunknak — fűzte hozzá Vajthó Gábor. A tervek szerint a Városrendészet új, egységes megjelenést kapna, valamint speciális közterület-felügyelői tanfolyamot indítanának a polgárőrök részére, és a szabálysértési hatósági feladatok egy részének átvételére készülnek. A csoportvezető megjegyezte: ha a rendőrségnél és közterület-felügyeletnél hatékonyabb önkormányzati rendőrség létrehozásáról beszélünk, úgy gondolom, hogy még két év, és csak a nevünket kell megváltoztatni.