Milliárdokon ülnek, miközben a kormányra panaszkodnak

86

JELENTŐS PÉNZMARADVÁNY HALMOZÓDOTT FEL A BALOLDALI VEZETÉSŰ TELEPÜLÉSEKEN

– A kérdés most már inkább az, hogy a baloldali városvezetők a politikai show-műsor helyett akarnak-e végre dolgozni, és mire akarják elkölteni ezeket a milliárdokat, ha nem a főváros és a kerületek működtetésére – vetette fel Láng Zsolt, arra reagálva, hogy minden idők legmagasabb pénzmaradványával gazdálkodhatnak az önkormányzatok, vagyis egy szó sem volt igaz abból, hogy az helyhatóságok csődközeli helyzetbe kerültek a koronavírus-járvány alatt. Deák Dániel politológus a Magyar Nemzetnek elmondta: egyre inkább az látszik, hogy Karácsony Gergely hazugságokra kívánja építeni a kampányát.

– Lehull a lepel a Karácsony Gergely és a baloldali városvezetők álszent politikájáról. A főváros ellenzéki kerületeinek zárszámadásából ugyanis egyértelműen kiderül, hogy komoly pénzügyi tartalékaik vannak, vagyis szó sincs itt kivéreztetésről. Köztudott, hogy 2019-ben valamennyi kerületet komoly pénzügyi tartalékkal vettek át, a kormány pedig a tavalyi 86 helyett idén 116 milliárd forintot ad a fővárosnak és az ellenzéki kerületeknek a működési kiadások fedezésére – mondta a Magyar Nemzetnek Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője. A kormánypárti politikus elmondta: a kérdés most már inkább az, hogy a baloldali városvezetők a politikai show-műsor helyett akarnak-e végre dolgozni, és mire akarják elkölteni ezeket a milliárdokat, ha nem a főváros és a kerületek működtetésére.

Rekordösszegű pénzmaradványok Budapesten
A fővárosi önkormányzat szabad felhasználású pénzmaradványa 22 milliárd forint, amely alátámasztja: nem volt csődközelben a főváros tavaly. A Baranyi Krisztina által vezetett Ferencvárosban közel kilencmilliárd forintot nem költöttek el tavaly, ami látszik is a kerület feltűnően elhanyagolt utcáin is. Beszédes, hogy Baranyi saját emberét, Pataki Mártont nevezte ki a FEV IX. Ferencvárosi Vagyonkezelő és Városfejlesztő Zrt. vezérigazgatójává. Pataki még 2019-ben az önkormányzati választás kampányban előremutató kijelentést tett a baloldali jelölteknek címezve.

„Ígérjék meg, hogy a törvényesség határáig az önkormányzatok minden erőforrását a kormány elleni küzdelemre fogják felhasználni. Hogy emiatt a következő két és fél évben kevesebb utcát fognak leaszfaltozni, nem lesz új játszótér, igen, ez mind nem számít” – tanácsolta 2018-ban Pataki.

Teljes cikk – Magyar Nemzet 2021.06.08.