Megkezdődött az uszoda építése

108

A Gyarmati Dezső Uszodát a II. Kerületi Önkormányzat hitelfelvétel nélkül, saját forrásból építi – a kormány támogatásával és a projektet értékteremtőnek ítélő cégek társaságiadó-felajánlásával. 

Az uszoda alapkövét Láng Zsolt II. kerületi polgármester Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, országgyűlési képviselő, Hesz Máté, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára, Gyarmati Dezső unokája, valamint Becsey Péter, a II. Kerületi Sport- és Szabadidősport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója társaságában helyezte el március 28-án.

Egy 50×25 méteres versenymedence, egy 20×10 méteres tanmedence, fitneszterem, ezerfős lelátó, valamint egy téliesíthető, vízilabda-mérkőzések lebonyolítására alkalmas 33×20 méteres kültéri medence várja majd a környékbelieket, várhatóan már 2019 tavaszától. Az uszoda egyszerre tudja kiszolgálni a lakossági igényeket, az iskolai és óvodai úszásoktatást, illetve a vízilabdautánpótlás-edzések megtartását is.

A munkagépek láttán ma még talán nehéz magunk elé képzelni a leendő uszoda vízének csillogását, az élettel teli uszoda zsivaját, vagy éppen a kitörő gólöröm hangjait, pedig egy év múlva akár már a sportlétesítmény átadását is megtarthatják. Láng Zsolt polgármester azonban még a jelen örömteli pillanatairól beszélt ünnepi felszólalásában.

– Hosszú évek, vagy akár évtizedek óta álmodtunk Pesthidegkút erős, összetartó, mintegy 18 ezer fős közösségével ezekről a megható percekről, amikor elhelyezzük a pesthidegkúti Gyarmati Dezső Uszoda alapkövét. 2006-ban arra esküdtem fel kollégáimmal, hogy a II. kerület fejlődését, az itt élőket szolgáljuk, és amikor elkezdtük az egyeztetést az itt élőkkel, hogy mit szeretnének a Kadarka utca–Máriaremetei út–Áchim András út–Szabadság út által határolt területen, akkor egyértelművé vált, hogy itt közösségi tér, sport és rekreációs terület épüljön, az uszoda egy álom volt. Az uszoda számomra egyben a felelősség szimbóluma is – jegyzete meg a polgármester. – Tizenkét éve a polgármesteri címért indulva minden ellenfelem megígérte, hogy uszoda lesz Pesthidegkúton, én azonban nem tettem, mert nem volt reális, hogy az önkormányzat akkori költségvetési helyzetében, az ország akkori gazdasági feltételei mellett megépítsünk, majd üzemeltessünk egy uszodát úgy, hogy a kerület ne adósodjon el. Emlékeztetett arra, hogy volt olyan korábbi kerületi vezetés, amely az ingatlanra lakóparkot tervezett. Láng Zsolt kiemelte, hogy a II. kerület stabil gazdálkodása, a nemzetgazdasági helyzet és a TAO-rendszer négy éve adott módot arra, hogy felelősséggel uszodát ígérhessenek az itt lakóknak.

Az uszoda beruházásának elindítása előtt az önkormányzat megépítette a szomszédos területen a Pokorny József Sport- és Szabadidőközpontot, amely nagy- és kispályás focipályákat, teniszpályákat, kutyaügyességi pályát és ingyenes közösségi teret foglal magába.

– Bízom benne, hogy meg tudjuk hálálni azt a lakosságtól kapott bizalmat, azzal is, hogy megépül az uszoda, és 2019-ben már átvághatjuk a szalagot a megépült létesítmény előtt. Az uszoda egyben a tisztesség szimbóluma is, hiszen a került hitelfelvétel és különböző kötvénykibocsátás nélkül épít uszodát. Anélkül, hogy 5-10 év múlva kelljen a városrésznek és a lakóknak visszafizetnie az arra fordított hiteleket. Önkormányzatunk mintegy 2 milliárd forintot tudott önrészéként az építkezésre fordítani, ami az elmúlt hosszú évek felelős gazdálkodásának a gyümölcse.

A polgármester elmondta azt is, hogy sok akadály hátráltatta a munkát, köztük az, hogy az építőipar árai miatt a költségek 40 százalékkal emelkedtek, de többletkiadást jelentett például az is, hogy a környéken lakók nyugalmának biztosítása érdekében az épület gépészeti berendezései a föld alá tervezték.

– Munkánkat sokan segítették, segítik. Köszönet Magyarország kormányának, hiszen a céltámogatások nélkül nem tudtunk volna belekezdeni a projektbe. Köszönet jár a támogatóknak az adófelajánlásokért, valamint a Magyar Vízilabda Szövetségnek, mert az első perctől kezdve partnerek voltak, illetve az itt élőknek, akik hisznek bennünk, hogy a mindennapi problémák ellenére vannak közös ügyek, ezeket megbeszélve, megoldva előre vigyük ezt a közösséget. 

Jó eredményeket akkor lehet elérni, ha tenni akaró emberek, helyi közösségek, szervezetek együttműködnek és közösen dolgoznak – ezt már Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, országgyűlési képviselő hangsúlyozta az alapkőletételen mondott beszédében.

– Azok a közösségek tudnak eredményeket elérni, akiknek közösen megfogalmazott céljai vannak és van bennük tenni akarás a megvalósításhoz. A II. kerületben ebben nincsen hiány. 

A miniszter jelezte, hogy a magyar kormány fél milliárd forintot biztosított az építkezéshez, de a legnagyobb segítséget az adórendszer adta, amely lehetővé tette a sportberuházások támogatását hazánkban.

– A II. kerületben élő polgárként és képviselőként tudom, hogy egy uszoda megépítése csak egy fontos dolog, amiért valaki szeret egy településen élni. Sok minden kell, hogy úgy érezzük, hogy otthon vagyunk. A sport és, szabadidős létesítményeken kívül kellene hozzá olyan oktatási, kulturális és egészségügyi létesítmények is, amelyek az ember komfortérzetét kialakítják. Ezért fejlesztjük bölcsődéinket, óvodáinkat, iskoláinkat. Ilyen döntés volt, hogy a Gyermekek Háza egy szép új környezetbe költözik, és gimnáziummal bővül, a Szabó Lőrinc iskola négy tanteremmel bővül és modernizálódik, és új helyre költözik a Községház utcai óvoda.

Varga Mihály kiemelte: az elmúlt időszakban jelentették be, hogy az ORFI, a Budai Irgalmasrendi Kórház és a Szent Ferenc Kórház a bővítését támogatja a kormány, úgy, mint a II. Kerületi Önkormányzat Frankel Leó utcai új rendelőintézetének felépítését is. A közlemúltban kormánytámogatással újult meg a Klebelsberg-kastély, illetve a Gül Baba türbe és a Millenáris park rekonstrukciója is zajlik – tette hozzá a miniszter.

– Az uszodáért végzett munkát szeretném megköszönni a II. Kerületi Önkormányzatnak és a polgármesteri hivatalnak, a képviselőknek és a vízilabda szövetségnek. Remélem, hogy minél több ember, minél több alkalommal használja majd ezt a létesítményt. Az uszoda Gyarmati Dezső személyében olyan méltó sportszemélyiség nevét fogja viselni, akire minden magyar ember büszke lehet. 

Az eseményen részt vett Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó, aki arról beszélt, hogy a jövő sportolóinak életében milyen fontos szerepet tölthet be az uszoda.

– Rengeteg élmény és emlék tört fel belőlem, hiszen tíz éves koromtól harminc éven keresztül aktívan vízipólóztam, csapattársaimmal szinte az egész életünket uszodákban töltöttük, ami közösségé kovácsolt minket. Ami biztos, hogy az élmény és az eredmények mellett sok reményt és örömöt fog szerezni majd az épülő uszoda itt sportolóknak.

A felszólalók abban is egyetértettek, hogy a sor most az építőkön van, nekik kell bizonyítaniuk, hogy a fellendült hazai építőipar időre elkészül, és a tervek szerint egy év múlva akár fel is avathatják az olimpiai bajnok vízilabdázóról, Gyarmati Dezsőről, a II. kerület posztumusz díszpolgáráról elnevezett uszodát.

Az alapkövet Láng Zsolt, Varga Mihály, Becsey Péter, a II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Hesz Máté, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára, az uszoda névadója, Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó unokája helyezte el. Az ünnepségen jelen volt Dankó Virág alpolgármester, Szalai Tibor jegyző, Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, volt államfő.

 

Hivatkozások:

Magyar Idők

Magyar Hírlap

Demokrata

hiradó.hu

a Híradóban: 9.00 perctől

origo.hu

Blikk

Hidegkúti Kilátó Magazin

Ripost