Megépül végre a mentőállomás Hidegkúton

77

A képviselők júniusi ülésükön elfogadták a beruházás célokmányát, és így várhatóan jövő tavasszal készen áll az épület arra, hogy az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) három mentőkocsival megkezdje a működését. Láng Zsolt polgármester lapunk kérdésére válaszolva elmondta: gyakorlatilag hivatalba lépése, 2006 októbere óta az egyik legfontosabb célja volt, hogy végre ne csak ígéretek szintjén létezzen Hidegkúton a mentőállomás:

– A telket az önkormányzat biztosította, és az épület kialakításának mintegy kilencvenmillió forintos költségeit is kétharmad részben mi álljuk. Hosszú tárgyalási és egyeztetési folyamat végére tettünk most pontot, hiszen meg kellett állapodnunk az Országos Mentőszolgálattal. El kellett érnünk, hogy a szolgálat maga is belássa, Hidegkút és környékének úgynevezett lefedettsége nem kielégítő. A kétszintes épület alaprajzi kialakítása az OMSZ által szolgáltatott mentőállomásra vonatkozó tervezési és technológiai program alapján készült. A földszintjén a mentőkocsik garázsát és egyéb kiszolgáló helyiségeket, az emeleten irodákat, éjszakai pihenőszobát, orvos-mentőtiszti szobát helyeznek el.

Ahogy arról korábbi lapszámunkban beszámoltunk, önkormányzatunk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt pályázaton 950 millió forintot nyerhet el a bel-budai városrészközpont funkcióbővítésére. A mostani testületi ülésen a pályázat folytatásához szükséges és előírt döntésekről határoztak a képviselők. Megalapították a beruházásért felelős II. Kerületi Városfejlesztő és Beruházás Szervező Zrt.-t, valamint szavaztak a szükséges pályázati önrész biztosításáról is. Ezen kívül elfogadták az érintett, a Lövőház utca, a Marczibányi tér déli oldala, a Keleti Károly utca és a Mechwart liget által határolt körzetre vonatkozó közterületi rendezési tervet is. Koncz Imre a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke arra is kitért, hogy a beruházás megkezdését meg kell előznie a Retek, a Fény, a Dékán és a Fillér utcai csomópont átépítésének. A tervek szerint itt az eddigiekkel ellentétben a Retek utcából nem csak jobbra a Moszkva tér felé, de balra a Fény utca irányába is lehet majd kanyarodni.

A képviselőtestület elfogadta a 2009-2010-es nevelési évre vonatkozó óvodai csoportok, illetve az iskolákban indítható osztályok számát. A legjelentősebb változás, hogy a Kolozsvár Utcai Óvodában három plusz csoportot indíthatnak, hiszen a tavaly a Budakeszi úti Óvoda felújítása miatt kialakított mobil óvoda megüresedett. A jelentkezések nagy száma pedig indokolttá teszi további működtetését. A Klebelsberg iskolában a tervezett három helyett négy, a Budenzben pedig három első osztály indul szeptembertől.

Hét önkormányzati intézmény – öt óvoda és két iskola – vezetői megbízásáról döntött a képviselő testület. A Bolyai Utcai Óvodát Csoma Éva, a Hűvösvölgyi Gesztenyéskert Óvodát Ignéczi Tiborné, a Kolozsvár Utcai Óvodát Bartusné Tóth Györgyi, a Törökvész Úti Kézműves Óvodát Janecskó Mária, a Virág Árok Óvodát Derzsényi Imréné, a Fillér Utcai Általános Iskolát Kerekes Zsolt irányítja a következő öt évben. A Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneiskola–Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetésével Urné Őri Csillát bízta meg a képviselő-testület egyéves időtartamra.