Két – angol és magyar – nyelven tájékoztatja az arra járót, hogy kiről is kapta a gyönyörű terecske a nevét. Az avató ünnepségen Dr. Mohi Csaba, – aki a Medve utcai elemiben járt együtt az 1959-ben kivégzett forradalmárral – beszédének első részében a gyermekkori emlékeket idézte fel. Mansfeld Péter rövid és targikus életének eseményeit körbefonta a magyar történelem: a II. világháború, az ötvenes évek szegénysége, majd a forradalom néhány szabad és felemelő napja.
A Kádári önkény példát statuálandó végeztette ki az alig nagykorúvá vált Pétert, aki ma, fél évszázaddal halála után is csak 68 éves lenne. Az ünnepségen ott volt a mártírhalált halt Péter öccse, Mansfeld László is, aki könnyeivel küszködött, mikor Dr. Mohi Csaba testvérének utolsó napját idézte fel.
Láng Zsolt úgy véli: soha többé nem fordulhat elő, hogy Magyarországon kivégezzenek, bántalmazzanak egy embert, mert más véleményt képvisel, mint a fennálló rezsim. Mansfeld Péter ellen elkövetett igazságtalanságra örökké emlékezni kell, ezt a célt szolgálja az életútját bemutató két tábla is.
Hivatkozás: