Már teljes a fővárosi jelöltlista

139

Befejeződött a Szövetségben a fővárosi kerületek polgármestereinek jelölési folyamata. Ennek eredményeként három kerületben kereszténydemokrata jelöltet indítanak, akiket támogat a Fidesz, húsz kerületben pedig a Fidesz jelöltjét támogatja a KDNP. A kereszténydemokraták polgármesterjelöltje lesz a XIII. kerületben Gubicza Katalin, a VII. kerületben Kecskés Gusztáv, a XIX. kerületben pedig Tarnai Richárd, aki ellen sem az MDF, sem a MIÉP nem indít ellenjelöltet.
Érdekes helyzet állt elő Újpesten, ahol négy éve még a teljes jobboldal támogatta Derce Tamást, az Újpestért Egyesület jelöltjét, jelenlegi polgármestert. A Szövetség most viszont önállóan méreti meg magát, és Wintermantel Zsoltot indítja a IV. kerület polgármesteri székéért.

A XII. kerületben is lecseréli a Szövetség a 2002-ben győztes polgármesterjelöltjét. Mitnyan György, a Hegyvidék első embere a jövőben a politikától távolabb dolgozik majd tovább. Kupper András, a Fidesz fővárosi elnöke lapunknak elmondta, Mitnyan Györgynek elég volt a háta mögött hagyott két ciklus, de köszöni szépen, jól van. A Szövetség októberben itt Pokorni Zoltánt, a Fidesz országos alelnökét indítja.
A fővárosi Fidesz-elnök kíváncsian várja, hogy hogyan szerepel majd ősszel a XIV. kerületben Rátonyi Gábor, a Szövetség polgármesterjelöltje, hivatalban levő polgármester. – Négy éve Rátonyi Gábor úgy tudott győzni, hogy 2002-ben az SZDSZ és az MSZP is saját jelöltet indított. Bízunk abban, az évek alatt elvégzett munka elegendő lesz arra, hogy ezúttal az összefogásban induló kormánypárti jelölt ellenében is győzzünk – jegyezte meg Kupper András.

Sok múlhat a fővárosi kerületekben azon is, hogy hol sikerül megegyeznie a helyi Fidesznek a kisebb jobboldali pártokkal. Elsőként Láng Zsoltnak, a II. kerület fideszes polgármesterjelöltjének sikerült ilyen egyezséget kötnie. – Négy évvel ezelőtt azért szenvedett vereséget Bencze B. György, a polgári oldal jelöltje, mert a MIÉP külön jelöltet indított. A szocialista Horváth Csaba 71 szavazattal győzött, miközben a MIÉP-es Balczó Zoltán 1700 voksot vitt el – emlékezett vissza kérdésünkre Láng Zsolt, hozzátéve: ez most nem fordulhat elő, mert a kerületben jobboldali összefogás alakult, a MIÉP és a Jobbik is őt támogatja. Láng Zsolt azt is elmondta: arról sem tett le, hogy végül sikerül megállapodnia a helyi MDF-fel is.

A II. kerületi mintát követve megállapodott a múlt héten az V. kerületben a Fidesz, a KDNP, az FKGP, valamint a MIÉP, hogy az önkormányzati választáson közös polgármesterjelöltet indítanak Rogán Antal személyében. Rogán lapunknak elmondta, a Fidesz és a KDNP a „teljes körű polgári, nemzeti összefogás” jegyében nemcsak közös polgármesterjelölttel, hanem közös listával, közös képviselőjelöltekkel is indul a választáson.

Csepelen a Fidesz és a KDNP információink szerint csak a Jobbikkal szövetkezik. A III. kerületben, úgy tűnik, szélesebb összefogással a háta mögött indulhat Bús Balázs, a Szövetség jelöltje. Búst a Fidesz és a KDNP mellett itt az MDF, a MIÉP és a Jobbik is támogatja, s Kupper András szerint az is elképzelhető, hogy a Centrum is felsorakozik majd a fideszes jelölt mögé. Budafok-Tétényben visszatérésre készül Szabolcs Attila egykori MDF-es polgármester, akit most a Szövetség és a Nemzeti Fórum indít polgármesterjelöltként.
Pető György szocialista jelöltet az SZDSZ is támogatja Óbudán, nevezése miatt Csire János szabad demokrata alpolgármester kilépett pártjából, és függetlenként indul a városvezetői posztért. Úgy tudjuk, az MSZP és az SZDSZ megállapodásának feltétele az volt, hogy a szocialisták Zuglóban támogassák a kisebbik kormánypárt jelöltjét.

Úgy értesültünk, a szocialisták a megszorítócsomag ellenére magabiztos győzelemre számítanak a fővárosban. Belső információink szerint az MSZP kampányszakemberei azzal számolnak, hogy az ellenzék csak az I., a II. és a XII. kerületekben nyerhet.

Fokozódó MSZP-s küzdelem a XVI. kerületben. Az ügyészséghez fordul a XVI. kerületi MSZP több tagja, mivel szerintük a helyi vezetés számos jogszabálysértést követett el, amelyek eredményeként nem a jelenlegi polgármester, Szabó Lajos Mátyás, hanem a kerület országgyűlési képviselője, Vidorné Szabó Györgyi lett a befutója a polgármester-jelöltségért folytatott küzdelemnek. A tiltakozók egyike az MSZP kerületi frakcióvezetője, Horváth Mihály, aki lapunknak elmondta: rövid időn belül több mint 200 új tag lépett be a pártba, szinte kivétel nélkül Vidorné támogatására, de a többségüket még soha nem is látták a kerületben, akit mégis, azok egy része sem kerületi lakos. Szerinte a párt belső szabályzatát sérti például, hogy a meglévő alapszervezetek mellé újabbakat hoztak létre. A frakcióvezető kiemelte, a szabálytalanságokat a Vidornét támogató elnökség utólag legalizálta. Horváth Mihály érthetetlennek tartja, hogy a 2002-ben tíz választókerületben győztes szocialista politikus közül hetet (például a polgármestert, az alpolgármestert és a frakcióvezetőt) nem indít el a párt, és a kerületben jórészt ismeretlen jelöltek indítása szerinte súlyos kihatással lehet az MSZP szereplésére. A frakcióvezető rámutatott: először párton belül próbálták megoldani az ügyet, de hiába fordultak korábban az MSZP etikai bizottságaihoz és országos elnökségéhez, nem történt semmi.

Molnár Gyula kerületi elnök úgy reagált: „Minden a legszabályosabban történt, felesleges rágalmazásokkal nem kívánok foglalkozni.”
Kovács Péter, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje arra hívta fel a figyelmet, a szocialistáknál anynyira eldurvult a viszály, hogy ezt már az önkormányzati munka is megsínyli, hiszen az MSZP-s torzsalkodások miatt bizottsági ülések szakadnak félbe.

http://mn.mno.hu/index.mno?cikk=367188&rvt=2&s_text=L%E1ng+Zsolt&s_texttype=1