Két otthon a tűz, négy pedig az oltás miatt vált lakhatatlanná a műemléki villában február 11-ről 12-re virradó éjjel.
Láng Zsolt polgármester a helyszín bejárását követően katasztrófalakások megnyitásáról intézkedett. A Budakeszi úti épületben heten tartózkodtak, hat lakó a saját lábán hagyta el a villát a tűz kitörése után, egy idős nőt pedig a tűzoltóknak kellett kihozniuk.
A tüzet eloltották, senki sem sérült meg, de a ház lakhatatlanná vált – mondta Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvívője. A tűzoltók kértek a helyszínre a BKV-tól egy melegedőbuszt, hogy a lakók biztonságban legyenek a hideg időben. A lakók közül hárman találtak maguknak szálláslehetőséget, az idős nőt kórházba vitték, a maradék három embernek pedig a II. Kerületi Önkormányzat keres úgynevezett katasztrófaszállást.
Láng Zsolt polgármester a helyszín bejárását követően elmondta: a műemléki épületben önkormányzati lakások voltak, ezért szükséglakások megnyitásáról intézkedett, hogy a kiköltöztetett lakóknak legyen hová menniük. A tűz kiváltó oka egyelőre ismeretlen, a ház további sorsáról statikai szakértői vélemény alapján hoznak döntést.
Hivatkozások:
A Magyar Nemzet portálján megjelent cikk – Szükséglakásokról intézkedett Láng Zsolt címmel
A TV2 „Tények” riportja – Égő házból menekültek címmel
Az MTV Híradó híre – Műemléki épület égett a Budakeszi úton címmel
Oda az otthonuk a villa lakóinak címmel a stop.hu portálon megjelent hír
Életveszélyes a leégett villa – a TV2 Tények műsorának riportja