Láng Zsolt: Minden javaslatot támogatunk a kerület érdekében

20

A II. kerületnek mindenképpen érdekében áll, hogy lakosai biztonságosan, a legkevesebb átszállással, megfelelő időben eljussanak tömegközlekedéssel munkahelyeikre, vagy akár az egészségügyi intézményekbe – mondta el az MNO-nak Láng Zsolt szerdán.

Ismert: a közlekedési társaság a paraméterkönyv második ütemét szeptember 6-án indítja, amelynek értelmében a II. kerületi Gábor Áron utcán haladna meghosszabbított vonalon a 91-es busz. Az utca lakói aláírásgyűjtésbe kezdtek az intézkedés ellen.

Láng Zsolt elmondta: mivel a János-kórház súlyponti intézmény lesz, rendkívül fontos, hogy a kerület lakói a lehető legzökkenőmentesebben jussanak el az egészségügyi intézménybe. Ezért – folytatta a polgármester – támogatják a busz vonalának meghosszabbítását, ám – mint mondta – ebben az ügyben nem a kerület dönt, hanem a BKV, illetve a főváros. A busz útvonalát a szakértőknek kell kijelölniük – tette hozzá Láng Zsolt.

A paraméterkönyv megszerkesztése, illetve bevezetése, az egész folyamata nem demokratikusan, szakszerűen történt. Az érdemi egyeztetések mindvégig elmaradtak az érintettekkel – emlékeztetett Láng Zsolt az elmúlt hónapok sorozatos botrányaira.