Láng Zsolt: Karácsony Gergely nem képviselte a budapestieket az elmúlt két és fél évben

74

Csökkent tavaly a fővárosban elkövetett bűncselekmények száma – derült ki a BRFK főkapitányának a Fővárosi Közgyűlés előtt elmondott beszámolójából. A testületben heves vita alakult ki az V. és a VII. kerület lakásgazdálkodását vizsgáló bizottság munkájáról: Fidesz-KDNP szerint amellett, hogy semmilyen jogalapja nem volt a bizottság megalakulásának és tevékenységének, egyértelműen politikai célokat szolgált a vizsgálat. A közgyűlés elfogadta a BKV Zrt. és a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. idei üzleti tervét.

Többek között a BRFK tavalyi évi beszámolójáról, a BKV és a BKK idei üzleti tervének elfogadásáról valamint az V. és VII. kerületi önkormányzat ingatlanértékesítési gyakorlatát vizsgáló bizottság jelentésének elfogadásáról tárgyalt mai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

A napirend előtti felszólalások során Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz-KDNP frakció vezetője bejelentette, hogy az országgyűlési választás eredményeképpen a parlamentben folytatja munkáját, így lemond fővárosi mandátumáról.

Teljes cikk – Mandiner 2022.04.27.