Március 16-én érkezik meg a moldvai Ferdinándújfaluba a II. Kerületi Önkormányzat több ezer kötetes könyvadománya. Láng Zsolt március 14-én az Országgyűlési Képviselői Irodaházban személyesen adta át a felajánlást.
A könyveket Asztalos Dávid, a Budapesti Fidelitas Nemzetpolitikai Munkacsoportja munkatársa vette át. Az adománygyűjtő-akció keretében az ország minden részéből érkeztek felajánlások. A Ferdinándújfalun élő csángókhoz nemcsak a II. kerület 2500 kötetnyi könyve érkezett meg, hanem más települések adományai is: ruhaneműk, lábbelik, tisztítószerek, valamint játékok, rajzeszközök és írószereket a falu gyermekeinek. Ferdinándújfalu magyartanára, Vígh-Tarsonyi László vállalta a nemes feladatot, hogy az adományokat szétosztja.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Pákozdi Judit, a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület elnöke, aki hangsúlyozta: a nagyon szerény körülmények között élő családoknak minden – még a legkisebb – segítség és adomány is sokat számít. Pákozdi Judit köszönetét fejezte ki a II. Kerületi Önkormányzatnak a nagylelkű adományért. Mint elmondta: a csángók nagy része ma már alig tud magyarul, ezért óriási szerep jut az anyaországi szervezeteknek, valamint a magyar államnak abban, hogy megszervezzék a helybeli gyerekek anyanyelvi oktatását. Pákozdi Judit kiemelte: a II. kerület már korábban is segítette programjukat: nyaranta sok csángóföldi gyermek tölthet el hosszabb-rövidebb időt az önkormányzat velencei, illetve Balaton-parti üdülőjében.
Láng Zsolt elmondta: örömére szolgál, hogy a több mint kétezer kötetnyi könyv jó helyre kerül, a csángók magyar nyelvű oktatását, művelődését szolgálva.
– Önkormányzatunk egy nagyobb könyvesbolt bezárását követően jutott közel tízezer könyvhöz. A tulajdonunkba került kötetek egy harmadát ajánlottuk fel a csángóföldi magyaroknak, a többi a kerületi iskoláké lesz – tette hozzá a polgármester.
Hivatkozások:
Könyvadomány a II. kerületből Csángóföldre- a Fidesz honlapján 2013. március 20-án közzétett cikk