Kiegyensúlyozott költségvetés

84
Célunk a pénzügyi egyensúly megőrzése
A képviselő-testület március 13-i rendkívüli ülésén ellenszavazat nélkül fogadta el a 2008. évi költségvetésről szóló rendeletét. Láng Zsolt polgármester szavaiból kiderül: az önkormányzat vezetésének elsődleges célja a kerület pénzügyi stabilitásának megőrzése volt. Ezen alapelv betartása mellett kellett biztosítani az intézmények változatlan színvonalon történő működését, és forrást találni fejlesztésekre is. A szigorú feltételek ellenére hosszú évek óta először az idei az első olyan költségvetés, amely — a szorító gazdasági körülmények ellenére — nem számol működési hiánnyal.
Komoly munka áll a most elfogadott rendelet előkészítése mögött. Talán szerénytelenségnek tűnik, de nem tagadhatom, büszkék vagyunk arra, hogy a jelenlegi gazdasági környezetben olyan javaslatot tudtunk alkotni, amely visszalépések nélkül biztosít lehetőséget a fejlődésre, miközben nem veszélyezteti az önkormányzat pénzügyi egyensúlyát. Egyre kevesebb példát látunk erre az országban, hiszen a legtöbb település — bízva egy valamikori gazdasági fellendülésben — már évek óta hitelekből tartja fenn magát. Ahogyan már tavaly is elmondtam, én a magánéletben sem adósítottam el magam soha, a közösségi vagyon kezelését pedig még nagyobb felelősségnek tartom. Így számomra nem volt kérdés, mi az elérendő cél, de bevallom, magam is meglepődtem azon, hogy végül milyen sok szempontot tudtunk ötvözni az elkészült tervezetben. A rendelet ellenszavazat nélküli elfogadása — s ez a testületi ülésen elhangzott felszólalásokból is egyértelműen kiderült — nemcsak a politikai együttműködés, hanem szakmai munkánk elismerésének jele is volt.
Az ország nehéz gazdasági helyzete befolyásolja-e az önkormányzatok finanszírozásának rendszerét? Kevesebb pénz kap-e a korábbiakhoz képest a kerület a központi költségvetésből?
Lényegesen. Évek óta érezhető az a tendencia, amely egyre több feladatot ró az önkormányzatokra, miközben a nekik juttatott forrás csökken. Idén is több százmillió forintot veszítettünk különböző jogcímeken. A II. kerület mindig is azon települések közé tartozott, amelyek lényegesen többet fizetnek be a központi költségvetésbe, mint amennyit visszakapnak onnan. Egy bizonyos határig ez a társadalmi szolidaritás megvalósulásának érdekében elfogadható. Ám mára az arányok teljesen felborultak. Míg az itt élők 2005-ben 44 milliárd forintnyi személyi jövedelemadót fizettek be, abból a kerület csak egyetlen milliárdnyit kapott vissza, abból is 700 milliónyit kötött felhasználású normatíva formájában. Ha a befizetett adónk csupán 10 százalékát visszakapnánk, több mint négyszer ennyi pénzt fordíthatnánk utakra, parkokra, fejlesztésekre!
A tavalyi, a költségvetést elemző interjújában szóba került, hogy az önkormányzat mintegy 400 millió forintos működési hiányt görget maga előtt. Hogyan sikerült a hiányt felszámolni?
Az elmúlt hónapokban részletesen beszámoltunk azokról az intézkedésekről, amelyek az intézményrendszerünk működésében vagy néhány elavult szabályozásunk okozta anomáliában rejtőző tartalékokat tárták fel. Kiemelném ezek közül a Közoktatási Intézkedési Tervet, amely a legnagyobb költséggel működő oktatási ágazaton belül hajtott végre racionalizálást. Átalakítottuk lakbér- és adórendeletünket is, illetve számos kisebb módosítást hajtottunk végre a legkülönbözőbb területeken. Ezen döntések mind azt tűzték ki célul, hogy a szolgáltatási színvonal változatlanul tartása mellett, a terhek lehető legkisebb növelésével több évre biztos alapot tudjunk teremteni a kerület gazdálkodásának. Hogy ezek a lépések szükségesek, és nem önmagukért valók voltak, annak bizonyítékául éppen a most elkészült költségvetés szolgál.
Képes-e az önkormányzat tovább hátrálni, ha a gazdasági környezet egyre romlik? Meddig tartható fenn a meglévő, széles körű szolgáltatást nyújtó önkormányzati intézményhálózat?
Amint az előbb mondtam, az elmúlt időszak döntései több évre tekintettek előre. Amennyiben a gazdasági környezet nem romlik még gyorsabb ütemben és nem kell számolnunk a központi források még drasztikusabb csökkenésével, úgy a következő két-három évet — ha nem is könnyen — biztosíthatónak látjuk. Tudom, hogy a lakbér- és adórendelet módosítása után többen úgy érezték, hogy csak tetéztük az amúgy is igazságtalanul nagy mértékben növekedő terheiket. Mégis úgy gondolom, hogy egyetlen esetben sem hajtottunk végre aránytalan emelést. Amennyiben pedig ennek ellentételezéseként az áll, hogy a következő években nálunk nem kell iskolabezárásoktól, szolgáltatások megszűnésétől és tömeges elbocsátásoktól tartani, akkor döntéseink még kevésbé kérdőjelezhetőek meg.
Az idei költségvetésben a tervezett beruházásokat kettéválasztották. Lesznek olyanok, amelyek minden körülmények között megvalósulnak, de bizonyos fejlesztések csak akkor készülnek el, ha pályázati pénzeket tud rájuk szerezni az önkormányzat. Miért volt szükség erre a döntésre és milyen elvek alapján osztották fel a beruházásokat?
Évek óta hallhatunk arról, hogy az elsősorban európai uniós pályázati pénzek hatalmas fejlesztési lehetőségekkel szolgálnak a települések számára. Mára rá kellett jönnünk, hogy ez közel sem ilyen egyszerű. Egyrészt a fővárosi kerületek — fejlettségi szintjük okán — számos pályázatból eleve kizárásra kerülnek, mivel a cél a leszakadó térségek támogatása. Másrészt az elméletben elérhető pályázatok megjelenése teljesen kiszámíthatatlan. Két éve még arról volt szó, hogy 2007. lesz a „pályázatok éve”. Mi is csak néhány kisebb volumenű saját fejlesztést indítottunk el, mondván, hogy ne költsünk pénzt arra, amihez külső forrás is szerezhető. Sajnos, csalódnunk kellett, mert a legtöbb pályázat kiírását a mai napig is csak várjuk. Ebből okulva idén két kategóriába soroltuk a fejlesztési elképzeléseket. Külön választottuk azokat, amelyek megvalósításával semmiképpen nem lehet tovább várni. Ilyen például a Hűvösvölgyi úti bölcsőde megnyitása, a Fillér utcai iskola felújítása, a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ megfelelő helyre költöztetése és még jó néhány feladat. Ezekben az esetekben továbbra is figyeljük a pályázati lehetőségeket, és ha lehetőség nyílik, szerzünk hozzájuk támogatást, ám ha a következő egy-két hónapban sem látunk előrelépést, saját forrásból megindítjuk a beruházásokat. A másik fejlesztési csomag azokat az elképzeléseket tartalmazza, amelyek megvalósítása még várhat egy évet, illetve amelyek megvalósítására a kerületnek saját forrásból semmiképpen nem nyílna lehetősége. Itt sok esetben olyan feladatokról van szó, amelyeket mástól — például a fővárostól — vállalunk át az itt élők életminőségének javítása érdekében. Gondolok itt elsősorban a közútfejlesztési beruházásokra: körforgalmak építésére és a Hűvösvölgyi út Kelemen László utcánál történő sávszélesítésére.
Az év végén félidejéhez érkezik az önkormányzati ciklus. Hogyan látja, a 2006 őszén tett választási ígéretei továbbra is tarthatóak?
Programunknak 2006-ban a „Realitás Programja” nevet adtuk. Tudtuk, hogy nehéz négy év elé nézünk — bár az ország helyzetének ilyen mértékű gazdasági romlásával szerintem senki nem számolt —, ezért csak jól átgondolt vállalásokat szabad tenni. Elsősorban ennek köszönhető, hogy azon ígéreteinket, amelyeknek megvalósítása kizárólag tőlünk függ, nem érzem veszélyben. Nehezebb a helyzet azon esetekben, ahol a megvalósításhoz valamilyen partnerre is szükségünk van. A gazdasági lehetőségek szűkülése mindenütt érezhető, az állami szervezetek vezetőinek kezét megkötötték, a főváros ahol lehet, visszavonulót fúj, a privát szféra szereplői pedig nem mernek kockáztatni. Mégsem adjuk föl, próbálunk olyan konstrukciókat kidolgozni, amelyek ebben a helyzetben is vállalhatóak tudnak lenni mind az önkormányzat, mind a partner fél számára. Ez időigényes munka, így az ütemezésen egy-két esetben változtatnunk kellett, de egyetlen olyan ígéretünk sincs, amelynek 2010-ig való megvalósításáról lemondtunk volna.