Játékpark a Cseppkő Gyermekotthonban

65

Edző- és játékparkkal gazdagodott a Roma-Magyar Kézfogás Alapítvány jóvoltából a II. kerületi Cseppkő Gyermekotthon. A játékok átadásán részt vett Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, valamint a TV2 munkatársai. Az új edzőgépek segítségével egyszerre tizenöt gyermek sportolhat majd a Cseppkő Gyermekotthonban. 

– Egy álom valósult meg, amelyet közösen találtunk ki a Roma-Magyar Kézfogás Alapítvány képviselőivel – mondta el Végvári Tibor, a TV2 munkatársa, aki kollégáival együtt segített a park kialakításában. A televíziós szerint a kölyökpark az esélyegyenlőségről, a fiatalokról és az egészséges életről szól.

A megnyitón – amelyen részt vett Száva László, a Roma-Magyar Kézfogás Alapítvány vezetője – Herczeg Krisztián, az otthon igazgatója köszönetet mondott minden támogatónak. Az avatáson Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter balesetmentes játékot kívánva elmondta, hogy háromgyerekes szülőként nagyon örül, hogy ezentúl speciális gépeken játszhatnak és edzhetnek az otthonban élő fiatalok.

Láng Zsolt polgármester köszöntőjében kiemelte: a Cseppkő utcai a II. kerület 17. játszótere. Mint mondta, fontosnak tartja, hogy a gyerekek játszva sportoljanak, és azon dolgozik, hogy minél több játszótér épülhessen a városrészben. Az ünnepélyes átadást követően a gyerekek azonnal birtokba vették a parkot, majd minden gépet kipróbáltak. Örömmel mutatták meg az otthon vendégeinek, hogy melyik eszközt hogyan is kell használni.

 

Hivatkozás:

Edző- és játékparkkal gazdagodott a II. kerületi Cseppkő Gyermekotthon – olvasható a Budapest Info portálon