Ingyenes szerviz és ajándék kerékpárosoknak

84

Az autómentes nap keretében ingyenes kerékpárszerviz és ajándék várta a biciklizőket a II. kerületben szeptember 22-én. Az önkormányzati óvodákban futóbicikliket kaptak a gyerekek.

Az autómentes napon a II. Kerületi Önkormányzat rendezvényén Till Attila, a Tiszta szívvel című film rendezője és Láng Zsolt II. kerületi polgármester várta a kerékpárral érkezőket. A Fény utcai piac mellett ingyenes kerékpárszerviz szolgáltatást is igénybe vehettek a bicajosok a Csap testvérek jóvoltából, akik az Oscar-díjra jelölést kapott film szerelőit alakították, és a MEREK (Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja) munkatársai.

Láng Zsolt polgármester a piac bejáratánál felállított kerékpárszerviznél elmondta: az Európai Mobilitási Hét programjaihoz és az autómentes napra idén a MEREK-kel és a Magyar Autóklubbal közösen olyan programokat szerveztek a II. kerületben, amelyek közösségi élményt nyújtanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

– Ezzel is szeretnék népszerűsíteni az autómentes közlekedést Budán, abban bízva, hogy amikor csak lehet, sokan választanak gépkocsi helyen más közlekedési megoldást. A polgármester kiemelte, hogy évtizedes, jó kapcsolat fűzi a II. Kerületi Önkormányzatot a rehabilitációs intézményhez: az önkormányzatnál és a polgármesteri hivatalban dolgozók közül számos munkatárs érkezett a MEREK-ből és kiváló munkaerőnek bizonyulnak – tette hozzá Láng Zsolt.

 Till Attila rendező, műsorvezető elmondása szerint szívesen jött az eseményre, mert bringásként nagyon fontosnak tartja, hogy minden formában népszerűsítsék a biciklizést. Mint mondta, reméli, hogy a jövőben sok ehhez hasonló kerékpározást népszerűsítő kezdeményezés lesz még. Till Attila köszönetet mondott a MEREK-nek, amiért támogatta a filmjét, amelynek több jelenetét is az intézményben forgatták.

– A Csap testvéreket nagyon szeretem, a legjobb bicikli- és kerekesszék szerelők, emellett virtuóz mutatványokat tudnak kerekesszékkel, a forgatáson a színészeket is megtanították különböző trükkökre, például arra, hogyan kell a kerekesszékkel egy padkára felugratni – mesélte.

Az autómentes napon a II. Kerületi Önkormányzat jóvoltából a kerület két pontján ajándékokkal is kedveskedtek a két keréken érkezőknek, emellett tizenkilenc II. kerületi óvodában harminckét futóbiciklit ajándékoztak a kicsiknek, ebből ötöt Láng Zsolt polgármester adott át délelőtt a Fillér utcai ovisoknak. Az elmúlt napokban közel négyszáz II. kerületi általános iskolás próbálhatta ki az önkormányzat szervezésében a Magyar Autóklub kitelepült KRESZ parkjának szemléltető eszközeit, játékait, mint a „részeg szemüveg”-et vagy az ütközés következményeit bemutató biztonsági öv-szimulátort vagy a gyerek gokartot.

Az elmúlt 10 évben a II. kerületi kerékpárutak hossza elérte a 4,5 kilométert, és a kerékpárutak fenntartására az elmúlt években közel 30 millió forintot költött az önkormányzat. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően hamarosan több kilométer új kerékpárút épülhet Buda zöld szívében, a II. kerületben.

 

Hivatkozások:

Autómentesen – Ingyenszerviz és filmsztárok várták a kerékpárosokat a Fény utcai piacnál – írja a 2016. szeptember 23-i Magyar Hírlap

Biciklit szereltek Tilla szerelői – olvasható a Blikkben

Tilla Láng Zsolttal javítgatott – adta hírül az Origo hírportál

Tilla támogatja a Tiszta szívvel filmje szereplőit – olvasható a Nők Lapja Cafe-n

Autómentes nap kerületünkben – címmel jelent meg cikk a Hidegkúti Kilátó magazinban