Az elmúlt két és fél évben egyértelműen látszik, hogy az történik Budapesten, ami az országban 2002 és 2010 között – fejtette ki lapunknak a Fidesz–KDNP budapesti frakcióvezetője. Láng Zsolt szerint az elmúlt években az Orbán-kormánynak fontos volt Budapest: ha csak a legutóbbi fejlesztéseket nézzük, megépült a nemzetközi építészszakma által is elismert Magyar Zene Háza, megújult az Operaház és a Postapalota is.
– Lassan öt hónapja, hogy kirobbant a Városháza-ügy, vagyis a főpolgármesteri hivatal épülete értékesítésének a szándéka, amelyhez kapcsolódóan jutalékos rendszerről, csúszópénzekről, az üzletre rámozduló hatpárti koalíciós cápákról értesülhetett a közvélemény. Alakult egy fővárosi vizsgálóbizottság is, a hatóság pedig tizennégy feljelentés alapján több ügycsoportban jelenleg is nyomoz. A vizsgálóbizottság megalakulásakor a testület tagjaként azt nyilatkozta, hogy „végére fogunk járni az ügyeknek”. Ez mennyiben sikerült?
– A Városháza-botrányt vizsgáló bizottság legfőbb érdeme, hogy ismét ország-világ előtt nyilvánvaló lett, hogyan viszonyul a baloldal a rábízott közvagyonhoz.
Ahogyan azt is láthatta mindenki, milyen a főpolgármester, amikor kizökken a neki megírt „aranyos értelmiség” szerepéből és az igazi arcát mutatja: demagóg, goromba és trágár.
A Városháza-ügyben továbbra is megalapozottnak gondoljuk, hogy megvolt a szándék a főváros egyik szimbólumának és egyben központjának az értékesítésre, amelyet valószínűleg a nyilvánosságra került hangfelvételek akadályoztak meg. Az azonosított, a korrupcióval megvádolt szereplők közül senki nem tagadta, hogy ő hallható az Anonymous által közzétett hangfelvételeken, még Bajnai Gordon volt miniszterelnök sem, aki többek között baloldali gazdasági „cápákról” beszélt a fővárosi közpénzek kapcsán. Most a rendőrségen a sor, hogy a nyomozás megfelelő és jogi erővel bíró válaszokat adjon a napvilágra kerül tényekkel kapcsolatban. Remélhetőleg kiderül az igazság. A Városháza-ügy érintettjei a hatóság előtt már nem bújócskázhatnak és üzengethetnek, mint azt a vizsgálóbizottsággal tették, kötelező megjelenniük és vallomást tenniük. Annak is következménye van, ha utóbbit megtagadják.