Fonódó villamoshálózat fejlesztés (Sajtóanyag)

76
Láng Zsolt a megbeszélésen ismertette a tervek azon átdolgozott változatát, amellyel ugyanúgy megvalósulnak a főváros céljai, ám a tervezettnél lényegesen olcsóbban. A polgármester kiemelte, a kerület javaslata alapján ugyanúgy megvalósulhat Óbuda és Kelenföld összekötése egyetlen villamos vonallal, illetve a Combino és metrókapcsolat megteremtése a vonalon közlekedők számára. Emellett marad pénz olyan kiegészítő beruházásokra is, amelyek komfortosabbá és biztonságosabbá tehetik mind az autós, mind a gyalogos közlekedést a villamos pálya mentén.
 
A II. Kerületi Önkormányzat vezetése másfél éve ült le először a főváros illetékeseivel a villamoshálózat-fejlesztéssel kapcsolatos kérdések tisztázására. A fővárosi pályázat kapcsán tett kerületi észrevételekre azóta sem érkezett érdemi válasz. Láng Zsolt szerint a főváros fejetlenségét jól példázza az ügyben, hogy a mai napon immár a harmadik – Demszky Gábor főpolgármester által kijelölt – felelőssel folytatott tárgyalásokat a tervezett villamoshálózat-bővítés érdekében.
A terveket a kerület több ponton is aggályosnak tartja. Egyfelől kezelhetetlen forgalmi helyzet alakulna ki az Árpád fejedelem útja környékén, másfelől azért, mert vezet olcsóbb, egyszerűbb és gyorsabban megvalósítható út is a főváros által kitűzött célok eléréséhez. A mai megbeszélésen a polgármester bemutatta azt az elképzelést, amely úgy teremtené meg Óbuda és Kelenföld egyetlen villamos vonallal történő összekötését, illetve alakítana ki Combino és metrókapcsolatot a vonalon közlekedők számára, hogy csak kevesebb, mint 100 méter új vágányszakaszt kellene kiépíteni a tervezett több mint 1 kilométer helyett.
Amennyiben a főváros mégis ragaszkodik értelmetlen és pazarló elképzeléseihez, az azt is jelenti, hogy 6,5 milliárd forintnyi közpénzt kívánnak oly módon elkölteni, hogy közben sem P+R parkolók, sem pedig a szükséges útburkolati- és vágányjavítások nem kerülnének bele a beruházási programba. Ugyanakkor a tervezők azzal sem számoltak, hogy a meglévő balesetveszélyes gócpontokat (pl. Ürömi utcai csomópont, Zsigmond tér) biztonságossá tegyék.
A polgármester számára ez azért is lenne érthetetlen, mert a pályázathoz szükséges 1 milliárd forintnyi önrészt annak a BKV-nak kell előteremtenie, amely évek óta a csőd szélén áll.
 
 „Az elmúlt másfél évben szerzett rossz tapasztalatok ellenére hiszem, hogy van megoldása az ügynek. A mai találkozón bemutattuk azokat a javaslatokat Horváth Csaba főpolgármester-helyettesnek és Tiba Zsolt főjegyzőnek, amelyekkel több kilométernyi feleslegesen megépített sínpár helyett csupán néhány száz méteres villamos pálya felújításával megvalósítható lenne a főváros elképzelése” – mondta Láng Zsolt.
 
A sajtótájékoztatón a polgármester reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy javaslatukat a fővárosi vezetés elfogadja és a pályázatról folyó közbeszéd végre elmozdul az egyszerűbb, olcsóbb és kivitelezhetőbb megoldás irányába, elkerülve ezzel a 4-es metróhoz és a Margit híd felújításához hasonló botrányos helyzeteket.
 
 
Budapest, 2009. november 9.
Hivatkozások: