„A II. kerület vezetőjeként támogatásomról és együttműködésemről biztosítom a főváros minden olyan elképzelését, amely a kerület közlekedésének korszerűsítése érdekében a lakosság igényeit hivatott szolgálni – áll Láng Zsolt sajtóközleményében. „A fonódó villamosjáratok koncepciója azonban – az általam megismert, hetente alakuló formájában – elsősorban nem ezt szolgálja. Csökken a parkolóhelyek száma, szűkül az Árpád fejedelem útja áteresztőképessége, megnehezül a Lukács fürdő környékének közúton történő elérése. Ezen tényezőkre is tekintettel kell lenni a döntés meghozatalakor, ezért szükségesnek tartom a további szakmai egyeztetéseket. Budapest életét ilyen mértékben és hosszú időkre meghatározó kérdéseket nem lehet társadalmi, szakmai egyeztetések nélkül, kapkodva meghozni. – emeli ki közleményében Láng Zsolt. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes április 3-án a kerületi Polgármesteri Hivatalban egyeztetett Láng Zsolt polgármesterrel és Szalai Tibor jegyzővel. A fentiekre tekintettel, a 17-es villamos vonal meghosszabbításának jelenlegi terveire a II. kerület nem tud szakhatósági hozzájárulást adni. Ennek hiányában pedig a támogatási szerződést sem írhatná alá a főváros, a BKV és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.” – fogalmaz közleményében a II. kerület polgármestere.
Hivatkozások:
http://fidesz.hu/index.php?Cikk=132116
http://www.mno.hu/portal/630149
http://www.hirszerzo.hu/cikk.villamos-ugy_meglepodott_a_polgarmester.104872.html