Felavatták Tarasz Sevcsenko budapesti emlékművét

82

Az ülő alakot ábrázoló bronzszobrot az ukrán Ivan Mikityuk készítette.
    Ha a világ bármely pontján az ukrán nép iránt szeretnék kifejezni a tiszteletet, Tarasz Sevcsenkónak emelnek emlékművet – mondta Viktor Juscsenko.
    Az ukrán államfő úgy fogalmazott: "Az ukrán nemzet számára Sevcsenko az elmúlt kétszáz évben a szabadságvágyat testesíti meg. Arra tanít minket, hogy szeressük hazánkat még a legnehezebb, szenvedésekkel terhes időkben is".
    Az 1814-1861-ig élt Sevcsenko tragikus sorsáról szólva azt mondta, hogy a magyar nemzet szellemi vezetői közül is sokaknak szenvedés jutott osztályrészül. Sevcsenko kilenc évet töltött börtönben, illetve száműzetésben.
    Beszéde végén Viktor Juscsenko az ukrán állam, az ukrán nemzet nevében kifejezte "legmélyebb háláját" mindazoknak, akik közreműködtek az emlékmű megszületésében.
    "A szobor népeink közötti barátság és szeretet, a jószomszédság megnyilvánulása" – jelentette ki Viktor Juscsenko.
    Sólyom László különös jelentőséget tulajdonított annak, hogy a szobrot az ukrán államfő első magyarországi hivatalos látogatása alkalmával avatták fel.
    "Sevcsenko a mi számunkra is, ahogy az ukránok számára is több, mint egy nagy költő. Az egész világ tudja, hogy nagy költő volt, de ő ennél több. Ő az ukránság szimbóluma, az ukrán nemzet megtestesítője. A mi számunkra Tarasz Sevcsenko megjeleníti a magyar és az ukrán lélek rokonságát, sorsunk hasonlóságát" – hangsúlyozta a köztársasági elnök.
    Mint rámutatott, a szobornak volt előzménye – tavaly Viktor Juscsenkóval közösen írták meg annak a könyvnek az előszavát, amelynek az első fele Sevcsenko versgyűjteményét tartalmazza magyar nyelven, a második pedig Petőfi költeményeit ukránul.
    "Ami nekünk Petőfi, az Önöknek Sevcsenko. Egybeolvadt a két hagyomány. Legyen élő Petőfi,   és legyen élő Sevcsenko, legyen élő költészetük üzenete is" – mondta Sólyom László.
    Szavai szerint Sevcsenko – éppúgy, mint Petőfi – kifejezte az ukrán nemzet szabadságvágyát, demokratikus törekvéseit.
    Végezetül Sólyom László örömét fejezte ki, hogy a budai Fő utcán emlékhely létesült.
    Mint mondta, a szobor Tarasz Sevcsenko költői és emberi nagyságát, sorsunk hasonlóságát, valamint a magyar-ukrán barátságot fejezi ki.
    Iván Mikityuk szobrászművész, a Lvivi Művészeti Akadémia professzora az MTI kérdésére elmondta, hogy egy évig dolgozott az alkotáson. Több vázlatot készített a szoborról, végül választása a Sevcsenko, a gondolkodó változatra esett.
    Viktor Juscsenko budapesti látogatásához időzítették a Hárman című képzőművészeti kiállítás megnyitását a Várban. A tárlat, amelyet Jurij Bohuckij kulturális és turisztikai miniszter nyitott meg szerdán, három alkotónak –  Andrij Csebykinnek, az Ukrán Képzőművészeti Akadémia elnökének, a Nemzeti Művészeti és Építészeti Akadémia rektorának grafikáit, Andrij Bokotejnek, a Lvivi Nemzeti Művészeti Akadémia rektorának üvegtáljait, valamint Dmytro Tkacsnak, Ukrajna budapesti nagykövetének kerámiáit vonultatja fel.
    A kiállítás augusztus 11-ig látogatható a Szent György fogadóban.