Ezen a nyáron ez a legjobb dolog…

68

A szendrői Korbély Dalma ugyan már járt a Parlamentben, de ez most sokkal izgalmasabb volt, mondja.

– A II. kerület polgármestere bevezetett minket az ülésterembe, ahol megmutatta a helyét, elmagyarázta, hogyan kell szavazni, és sok érdekességet is elárult. Például azt, hogy akárcsak az iskolában, itt is van, aki igazoltan, és van, aki igazolatlanul hiányzik.

– A júniusi árvizek országszerte jelentős károkat okoztak: házak dőltek össze, emberek maradtak fedél nélkül, gyakran egy élet munkáját ragadta magával a víz. – mondta Láng Zsolt. – Ekkor, akárcsak minden jóérzésű ember, a főváros II. kerületének lakói is összefogtak, és egy emberként segítették a nógrádi árvízkárosultakat az Önkormányzat által meghirdetett adománygyűjtési akcióban. A segítségnyújtás azonban itt még nem ért véget.

A Baptista Szeretetszolgálat szervezésében a borsodi Edelényből és Szendrőről árvízkárosult gyerekek érkeztek a fővárosba. Önkormányzatunk a gyermekek üdültetését – a Rozmaring Kertvendéglővel együttműködve – háromszori étkezéssel támogatta, valamint az étteremmel közösen sétahajózást is szerveztünk a gyerekeknek, de a sűrű programba még egy barlanglátogatás is belefért – tette hozzá a polgármester.

Az ötlet, hogy egy hét vakációra invitálják a gyerekeket, Boda Attilától és feleségétől, Nórától származik. Bodáéknak egy hangulatos kis moteljük van Ráckevén, ahol már több ízben láttak vendégül nehéz élethelyzetbe kerülő vagy szegény sorsú családokat.

– Amikor hallottunk a katasztrófáról, rögtön eszünkbe jutott, hogy elhívjuk magunkhoz az árvízkárosult gyerekeket – mondja Boda Attila. Ezzel nemcsak nekik nyújtunk némi vigaszt és kárpótlást, de a szülőknek is segítünk. Arra gondoltunk, hogy ilyen helyzetben az a legnagyobb segítség, ha nincs láb alatt gyerek, és a felnőttek zavartalanul végezhetik a helyreállítási, felújítási munkákat. Jó érzés volt látni az országos szintű összefogást, hogy mindenki a maga területén, a maga lehetőségeinek megfelelően igyekezett kivenni a részét a segítségnyújtásból. És mintha még a sors is a kezünkre akart volna játszani: éppen erre a hétre nem jelentkeztek hozzánk vendégek, de előtte is, utána is teltházunk volt.

 Baricz Dezsőt, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársát, a programok megálmodóját és megvalósítóját kereste fel a Boda házaspár, aki haladéktalanul munkához is látott. Dezső tizenkét éve dolgozik a szolgálatnál, és mint mondja, eddig csak jó tapasztalatai vannak az emberek segítőkészségéről.

– Gyermekotthonban nevelkedtem, nem volt igazi gyerekkorom – mondja Baricz Dezső, mikor arról kérdezem, miért tartja fontosnak a segítségnyújtást. – Amit én nem kaphattam meg az élettől, azt igyekszem a nehéz helyzetbe jutott gyerekeknek megadni. Szerettem volna minél színesebb programot összeállítani, hogy maradandó élményt jelentsen ez a néhány nap. Ráckeve mellett a fővárost is meg akartuk mutatni. Felkerestem budapesti szállodákat, amelyek közül a Griff és a Novotel egy-egy éjszakát, a Kempinski pedig egy ebédet ajánlott fel csoportunknak. Ide jött el Király Viktor, a népszerű énekes, hogy rövid koncertet adjon. Nagyon hálásak vagyunk a II. kerület polgármesterének, Láng Zsoltnak, aki nemcsak végigvezette a gyerekeket a Parlamenten, de neki köszönhetjük a Pál-völgyi cseppkőbarlangban tett izgalmas túrát is. Hasonlóan sokat köszönhetünk a Duna-parti Rozmaring vendéglő vezetőjének, Szabó Lajosnak, aki – a II. kerületi Önkormányzattal összefogva – többször megetetett bennünket, és sétahajózást is szerveztek nekünk.

Szabó Lajos vendéglős maga is sokszor megtapasztalta a víz erejét, háromszor volt árvízkárosult.

– Számomra természetes, hogy ha valaki bajban van, annak segíteni kell. Természeti csapás esetén ez az érzés még erősebb az emberben. Rá kell jönnünk, hogy együtt jobb, együtt könnyebb – még a legnehezebb helyzetben is. Aki ad, az kapni is fog, és nemcsak, sőt elsősorban nem pénzt, hanem szeretetet, megértést és támogatást. Erről beszélgettünk a gyerekekkel is.

A program valóban nagyon színesre sikeredett. A Ráckevén eltöltött két nap után, amelynek csúcspontja a gyerekek egybehangzó véleménye szerint az Aquapark volt, a fővárosban is egyik élmény érte a másikat: látogatás a Parlamentben, barlangtúra, mozi, vidámpark, cirkusz. A gyerekek először feszengenek a mikrofon láttán, de ahogy elkezdünk beszélgetni az elmúlt hét történéseiről, egymás szavába vágva sorolják élményeiket. A fiúknak az utazás, a lányoknak Király Viktor tette felejthetetlenné a budapesti napokat. A hetedikbe készülő Écsik Ákos hosszan töri fejét, hogy mi is volt a legjobb, majd a sok finom étel mellett teszi le voksát.

Tóth Orsolya, a szendrői Apáczai Csere János Iskola igazgatóhelyettese és matematikatanára kísérte a csoportot a táborba.

– Most már önfeledten tudnak örülni a gyerekek a programoknak. A nyár elején Balatonon kaptunk táborozási lehetőséget, de akkor még nagyon közeli volt a sokk. Volt olyan kisgyerek, aki pánikrohamot kapott, egy másikat kórházba kellett vinni. Orsolya megrendülten mesél az otthoni állapotokról, a katasztrófáról, amit csak az ért meg igazán, aki átélte. Az iskolát, amely februárban költözött a mostani, teljesen felújított épületbe, hamarabb be kellet zárni, mert leszakadt az a híd, amelyen keresztül megközelíthető volt. A talajvíz feljött a pincében, és az ott tárolt régi tablókat mind tönkretette.

A gyerekek is felvették a harcot a víz ellen. Mesélik, hogyan segítettek kint a gáton, pakolták a homokzsákot, a másodikos Levente az átázott lambériát szedte le a falról, amit azért, saját bevallása szerint, egy picit élvezett is.

 – Az emberek szorongva készülnek a télre – mondja Orsolya –, hiszen sok helyen a pince, ahol a kazán áll, még mindig víz alatt van. Ahová már vissza lehetett költözni, ott is nedvesek, penészesek még a falak.

 Tóth Zsófia Edelényből érkezett két testvérével együtt. Szeptembertől lesz tizedikes, de már tudja, hogy orvos szeretne lenni. Kétszintes házuk alsó részét, a konyhát és a nappalit teljesen elöntötte a víz, de a felsőről is lemosott sok mindent, egy hétig nem is tudott haza menni a család. – A biciklimet nagyon sajnálom – sóhajt Zsófi, majd vidáman hozzáteszi: – Ez a kirándulás sok mindenért kárpótol, azt hiszem, mindannyian egy életre szóló élményt kaptunk!

– Ezen a nyáron ez a legjobb dolog – helyesel Dalma kisöccse, Kristóf is. – Örökre megmarad minden gyerek fejében. És ha öregek leszünk, és elmeséljük a gyerekeinknek a kalandjainkat, még ők is csudálkozni fognak!

 

Hivatkozások:

 

http://www.mno.hu/portal/729866

 


http://www.magyarhirlap.hu/hirvilag/arvizkarosult_gyermekeken_segitett_a_ii._keruleti_onkormanyzat.html

 


http://fidesz.hu/index.php?Cikk=152443

 

http://www.helyitipp.hu/2-kerulet/potnyaralas-az-arvizkarosult-gyerekeknek

 


http://www.baptistasegely.hu/node/853