Buda – az 1873-as fővárosi egyesítés előtti – utolsó polgármesterének, Házmán Ferencnek avattak emléktáblát december 9-én. A táblát Láng Zsolt polgármester és Verderber Lajos, Házmán Ferenc ükunokája leplezte le.
A II. kerületi önkormányzat és a család által emelt tábla néhány márványba vésett sora idézi fel a kétszáz éve született politikus életpályáját, akiről épp idén száztíz éve, 1900-ban nevezték el az akkor még névtelen, a Pasaréti utat a Hűvösvölgy úttal összekötő csöndes utcát.
A méltatlanul elfeledett politikusra Czaga Viktória helytörténész emlékezett. Rövid méltatásából kiderült, hogy az 1810-ben Újlakon született Házmán Ferenc Jókai és Mikszáth tollára illő, regényes életutat járt be. A jogi egyetem elvégzése után Buda város alkalmazottja, hivatalnok lesz. Hitt abban, hogy Magyarország helyzetét alapvetően változtatná meg a polgári átalakulás: komoly szerepet vállalt az 1848-as forradalom utáni közigazgatás megszervezésében. A szabadságharc leverése után neki is menekülnie kellett, előbb Törökországban, majd az Egyesült Államokban próbál új életet kezdeni. Itthon halálra ítélik, de a politikai enyhülés számára is a visszatérés lehetőségét kínálja fel. A kiegyezés évében, 1867-ben hazahívják őt, és felkérik, legyen Buda polgármestere.
Polgármesterként legfőbb feladatának tekintette régi, kedves eszméjének megvalósítását: a három város egyesítését. A parlamenti küzdelemben, mert természetesen nemcsak polgármestere, hanem képviselője is Buda városának, mondotta egy beszédében: Pest és Buda „gyúpont, mint a mágnes vonzza magához az ország anyagi és szellemi erőit… ha nem volna, teremteni kellene fővárost”. A törvényjavaslatot Wahrmann Mór belvárosi képviselővel együtt nyújtotta be, s az 1872:XXXVI. tc. mondta ki Buda, Pest, Óbuda és a Margitsziget egyesítését.
A főváros, Budapest élén álló főpolgármesteri tisztségre bár jelölték, mégsem őt, hanem a nála jóval fiatalabb, s energikusabb Ráth Károlyt választották meg. Csalódásnak, sértettségnek azonban nyomát sem találjuk nála: az 1880-as évek végéig megbecsült tagja maradt a törvényhatósági bizottságnak, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának, s képviselte szülővárosa, Buda II. kerületét a parlamentben.
Utolsó éveit csöndes visszavonultságban, családja körében töltötte. 1894. április 14-én hunyt el Andrássy úti otthonában. Rokonai, tisztelői, barátai innen kísérték utolsó útjára, a Kerepesi úti temetőbe felesége és leánya mellé.