Emléktábla a magyar futball nagy alakjának

97

Futball-legendák tették tiszteletüket november 27-én a Tizedes utcában, hogy adózzanak dr. Lakat Károly válogatott labdarúgó emléke előtt, aki a XX. század egyik legnagyobb hazai edzőegyénisége volt, és a Ferencváros örökös bajnoka.

Egykori, Tizedes utcai lakhelye falán avattak emléktáblát Lakat Károly tiszteletére, aki 1953-tól 1988-ban bekövetkezett haláláig élt ott. Számos magyar csapat vezetőedzőjeként több mint hatszáz NB I-es bajnoki mérkőzésen vett részt, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, emellett magyar-történelem szakos tanárként a II. kerület nagy kutatója is volt. Lakat Károly kétszer ült Közép-európai Kupa- (KK-) győztes csapat kispadján, az olimpiai válogatottat 1964-ben Tokióban és 1968-ban Mexikóban az aranyéremig, 1972-ben Münchenben az ezüstéremig juttatta.

– Játékostársainak ő volt a Tanár, később a Tanár úr, közelebbi ismerőseinek, játékosainak Karcsi bácsi, a futballszerető millióknak pedig az a játékos, később sikeres edző, mesteredző, akinek pályafutását bajnoki címek, olimpiai aranyak ékesítették – nyitotta meg az avatóünnepséget Budai Máté, az FTC Pártolói Egyesület szóvivője. Az eseményen beszédet mondott a táblát állító Tempo Fradi Alapítvány kuratóriumi elnöke, a kétszeres magyar bajnok Nyilas Elek, valamint Springer Miklós, az FTC Baráti Kör alelnöke.

– Hogy milyen ember volt? Soroljam? Sportember, tanárember, zseniális ember! – kezdte beszédét Springer Miklós. – De leginkább akkor járunk közel az igazsághoz, ha emberséges embernek hívom. Önmagát három szóval jellemezte: magyar vagyok, keresztény vagyok és fradista vagyok. Olyan korban mondta, amikor ezt kijelenteni bátorság volt. Nem véletlenül tette hozzá, hogy ezek közül egy is elég ahhoz, hogy semmire se vigyem ebben az országban. És bár sokan szerettek volna tenni arról, hogy valóban ne vigye semmire, dr. Lakat Károly igenis sokra vitte, és maradandó értékeket hozott létre – emelte ki Springer Miklós. Kubatov Gábor, az FTC elnöke is felidézte Lakat Károly emlékét, aki 1974 óta az FTC örökös tagja, és az FTC klubtörténetének egyik legnagyobb alakja. Az emléktáblát Láng Zsolt polgármesterrel közösen leplezték le.

A tábla elkészítésénél felhasználták az egykori Népsport zseniális tudású rajzolójának, Lengyel Gyulának a karikatúráját. A közel százfőnyi érdeklődő között olyan futball-legendák tették tiszteletüket, akik a tanár úr játékosai voltak a Ferencvárosban, Tatabányán, a Bp. Honvédban, az MTK-ban, illetve az olimpiai- vagy az A-válogatottban.

Orbán Viktor miniszterelnök koszorúját Jakab János, a Puskás Akadémia felügyelőbizottsági elnöke és Genzwein Ferenc, a Testnevelési Egyetem kancellárja helyezte el az emléktáblánál. Koszorúzott még a II. kerületi önkormányzat nevében Láng Zsolt polgármester, valamint az FTC Baráti Köre is.

Lakat T. Károly sportújságíró, dr. Lakat Károly fia, az ünnepséget követően lapunknak elmondta: – Kevés meghatóbb pillanatot éltem át életemben, mint a mostani, amikor édesapám tiszteletére emléktáblát avattunk, és eljöttek a régi barátai, tisztelői. Én a mai napig mindent neki köszönhetek. Amit tudok, azt azért tudom, mert tőle tanultam. Nekem ma is a szívemben lakik, itt él tovább bennem. Ma lett volna 95 éves – emlékezett az egykori sportlegenda fia.

Érdekességek Lakat Károlyról: A legenda szerint Puskás Ferenc egyetlen hazai védőjátékostól sem tartott, csak Lakat Károlytól. A magyarok közül eddig egyedül Albert Flórián nyerte el a legjobb európai labdarúgónak járó Aranylabdát 1967-ben – Lakat Károly játékosaként. Egyedüli magyar trénerként ő büszkélkedhet azzal is, hogy volt olyan mérkőzés, amikor egyszerre három játékosa szerepelt a Világválogatottban, 1968-ban. A nemzetközi futballstatisztikák szerint két arany- és egy ezüstérmével ő a világcsúcstartó szakvezető az olimpiai futballtornák történetében.

 

Hivatkozások:

Legendák gyülekezete a Tizedes utcában: emléktáblát kapott dr. Lakat Károly – olvasható a FourFourTwo futballmagazin oldalán 

Emléktáblát kapott Dr. Lakat Károly – olvasható a hosszabitas.hu portálon

Emléktáblát avattak a Tizedes utcában – tájékoztat az ittlakunk.hu

Emléktáblát kap dr. Lakat Károly – jelent meg a hír a Sportmenu.net sportoldalon