Ellenszavazat nélkül fogadták el a költségvetést

80

A vezetés által két héttel korábban, február 12-én előterjesztett tervezetet a mostani részletes vita után 25, 689 milliárdos bevételi-kiadási főösszeggel alkották meg. A gondokkal teli gazdasági környezet ellenére idén sem kerül sor hitelfelvételre, sőt mintegy nyolcszázmillió forintos működési többlettel is számolhat az önkormányzat. Nem maradnak el a beruházások: megkezdődik a Fillér utcai iskola felújítása, új bölcsődét adnak át a Hűvösvölgyi úton, és új helyiségekbe költözhet a Családsegítő Szolgálat is.

Rövid vita után  – az ellenzéki pártok összesen öt módosító indítványt nyújtottak be – ellenszavazat nélkül négy tartózkodás mellett fogadta el a képviselő-testület 2009. évi költségvetési rendeletét.