Elismerések a közösség szolgálatáért

72

Művészi életutakat, karitatív tevékenységet és évtizedes gyógyító munkát ismert el a II. Kerületi Önkormányzat idei, 15 alkalommal megrendezett díjátadóján június 21-én, a Kerület Napján.

Dr. Láng Zsolt polgármester ünnepi beszédében a hagyománytisztelet és értékőrzés fontosságát hangsúlyozta. Az idei kitüntetettek – amellett, hogy rendkívüli életművet tudhatnak, tudhattak magukénak – számára mindig fontos volt kerületi kötődésük.

2014-ben a polgárok javaslata alapján posztumusz díszpolgári címmel Várkonyi Zoltán színművésznek, rendezőnek, a Vígszínház egykori igazgatójának életművét ismerték el. A máig népszerű Egri csillagok és A kőszívű ember fiai című filmek rendezője évtizedeken át 1979-ben bekövetkezett haláláig a II. kerület, Pasarét lakója volt. Az elismerést a művész unokája Várkonyi Gáspár vette át.

Díszpolgári címben dr. Nagy Zoltán ideggyógyász, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet főigazgatója, a nemzeti stroke-program kidolgozója és szervezője részesült. Két évtizedes munkájának köszönhetően mára az akut agyér-katasztrófák száma közel felére csökkent hazánkban. 1993-ban ő szervezte meg a II. kerületi szív- és érrendszeri betegségek gyógyításával foglalkozó Pulzus Egészségközpontot. A nemzetközi hírű professzor az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet utolsó főigazgatójaként mindent elkövetett, hogy ne szűnjön meg az az évszázados gyógyító és tudományos tevékenység, amely a „Lipótot” jellemezte.

II. Kerületi Emlékérmet a városrész kulturális és közösségi életéért is tevékenykedő Kubinyi Anna textilművész, valamint karitatív munkájáért ifj. dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyártó Zrt. elnöke vett át a polgármestertől.

Hivatkozás:

Posztumusz díszpolgári címet adományozott Várkonyi Zoltánnak a II. kerület – a szinhaz.hu honlapon 2014. június 22 – én közzétett cikk