Egyszerűbb bejelentés, gyorsabb ügyintézés

70

Egyszerűbb és gyorsabb a mindennapokban leggyakrabban előforduló közterületi és környezeti problémákkal kapcsolatos ügyekben bejelentést tenni az önkormányzat új ügyfélszolgálatán.

A Keleti Károly utcában személyesen és telefonon is azonnal jelezni lehet, ha egy kátyút, kidőlt fát vagy elhullott állatot veszünk észre, de azt is, ha az utcánkban nem ég egy lámpatest, vagy hiányzik az utcanévtábla. A kerületi polgárok könnyebb eligazodását segíti elő a most kialakított új ügyfélszolgálat, amelyet Láng Zsolt polgármester adott át május 13-án. Az irodában mozgásukban korlátozott fiatalok dolgoznak: a Marczibányi téri Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjának (MEREK) programjában résztvevők fogadják a bejelentéseket.

Az új központ megnyitásával és működtetésével elsődleges célunk az, hogy a közterületi, környezeti problémákkal kapcsolatos közérdekű bejelentések során a kerületi polgárok eligazodását, bejelentését megkönnyítsük – mondta el hangsúlyozta Láng Zsolt polgármester az új ügyfélszolgálati központ ünnepélyes átadását követően. – Szeretnénk levenni az ügyfelek válláról a sok felesleges, fáradsággal járó utánajárást, sorban állást. Ezután nem kell különböző önkormányzati irodákhoz, cégekhez vagy közszolgáltatókhoz fordulniuk, hanem egy központi számon, illetve irodában több ügyben is bejelentést tehetnek. Különösen nagy öröm számomra, hogy az új ügyfélszolgálaton mozgássérült fiatalok segítik a lakosságot: a bejelentéseket a Marczibányi téri MEREK rehabilitációs programjában résztvevő dolgozók fogadják. Önkormányzatunk számára különösen fontos, hogy elősegítse a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációját, munkába állását – tette hozzá a polgármester.

Kogon Mihály, a MEREK igazgatója elmondta: büszke arra, hogy a II. kerületi Városfejlesztő Zrt.-vel – amely az új ügyfélszolgálatot üzemelteti – immár több projektben is nagyszerűen együtt tudtak működni. Ilyen volt a Kerület Kártya program kártyakiadó pontjainak működtetése – amely immár szintén az új ügyfélszolgálaton történik –, és a megújult bel-budai városrészközpont fejlesztéseit bemutató információs pontok üzemeltetése. Az új ügyfélszolgálatot már a hosszú távú együttműködés reményében hozták létre, hiszen bebizonyosodott, hogy a MEREK megváltozott munkaképességű munkatársai minőségi szolgáltatásokat képesek nyújtani a kerületi polgárok számára.

Tavaly az önkormányzat pályázati fejlesztés eredményeképpen létrehozta a honlapjáról elérhető e-környezet online bejelentőt. Most ezt a szolgáltatást egészíti ki az új ügyfélszolgálati központ tevékenysége, ahol telefonon és személyesen is lehet bejelentést tenni, összesen 13 ügyben.  Az ügyintézők rögzítik a bejelentést, tájékoztatják a bejelentőt a várható ügyintézési határidőről, és amennyiben nem az önkormányzat az illetékes – közvetlenül vagy az egyes szakirodák útján – továbbítják a bejelentést az illetékesnek. Ez lehet a főváros (például a fasorok fenntartása), az FKF Zrt. (például a közlekedési táblák pótlása), a Fővárosi Közterületfenntartó Zrt. (megrongálódott szemetesek) vagy a BDK Kft. (közvilágítási hibák). A telefonos vagy személyes bejelentés lehetőséget ad a pontosabb helyszín-meghatározásra is, ami jelentősen segíti a probléma elhárítását.

Ha valaki például egy gyomos ingatlant jelez, a bejelentést minden esetben helyszíni ellenőrzés követi, aminek elengedhetetlen feltétele, hogy az adott telket megtalálják. Az ügyfélszolgálat munkatársai kérés esetén visszajelzést is adnak az ügy állásáról, hiszen az online rendszerben nyomon követhető az ügyintézés folyamata is.

Fontos tudni, hogy az új ügyfélszolgálaton az ügyintézés nem terjed ki a közigazgatási hatósági eljárásokra és a birtokvédelmi ügyekre, amelyekben továbbra is a Polgármesteri Hivatal jár el, illetve a tilos parkolással és a parkolási kártyával kapcsolatos ügyintézésre sem. Nem itt kell benyújtani továbbá a közterület-foglalási kérelmet sem.

Az ügyfélszolgálaton az alábbi ügyekről tehetnek bejelentést a lakosok: közterületen kidőlt, veszélyes fa  KRESZ-tábla hiánya vagy hibája  parkrongálás  törött, hiányzó utcabútor  utcai lámpa, világítás hibái, hiányzó közvilágítás  hiányzó utcanévtábla  úthibák, kátyúk  gyomos ingatlan  illegálisan elhelyezett hulladék  közterületen elhullott állat  engedély nélküli közterület-használat  közterületen levő üzemképtelen gépjármű.

 

Az ügyfélszolgálat címe:
1024 Keleti Károly u. 15/a (a II. Kerületi Városfejlesztő Zrt. székhelye)

Nyitvatartási ideje: hétfőn 9–12-ig és 13–20-ig, keddtől csütörtökig 9–12-ig és 13–18-ig, pénteken 9–12-ig és 13–16-ig. Telefonszám: 599-9222. Hétvégén is fogadják a telefonos bejelentéseket 9–18 óra között.