Egy napon nyílt meg 2 új óvoda a kerületben

62

A II. Kerületi Önkormányzat október 1-jén 2 új óvodát adott át a kerületi gyermekeknek. A Völgy utcai Ökumenikus Óvoda avatásán részt vett Balog Zoltán és Varga Mihály miniszter, Láng Zsolt polgármester, valamint Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója.

– Ritka, felemelő és boldog pillanat ez a II. kerület életében, teljes közösségünk és minden érintett, sőt talán az egész országnak is – mondta ünnepi köszöntőjében a II. kerület polgármestere, Láng Zsolt. – Most adhatjuk át az ország első önkormányzati fenntartású ökumenikus óvodáját. Fontos része a mai ünnepnek, hogy a Völgy utcai 300 férőhelyes intézmény mellett a mai napon ismét önkormányzati fenntartásban megnyílik a 100 férőhelyes Labanc utcai körzetes óvodánk, amelynek épületét a katolikus egyháznak 10 évig évi 1000 forintos bérleti díjért használatba adta önkormányzatunk. Az idén júniusig a Labanc utcában működő hajnalcsillag Katolikus Óvoda dolgozói és gyermekei pedig az Ökumenikus Óvodában találtak maguknak egy új, reményeink szerint még szebb és tágasabb otthonra.

A polgármester felidézte az átalakulás nehézségektől sem mentes időszakát, amelyben az önkormányzat és a katolikus óvoda szülői közössége együtt küzdött az új intézmény létrejöttéért.

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter köszönetet mondott az önkormányzatnak, hogy az ökumené szellemében alapította meg új óvodáját. Ehhez kapcsolódóan Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta: örömére szolgál, hogy a II. kerület a vallás és a Biblia-ismeret elmélyítését szolgáló intézményt indít útjára. Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA) vezérigazgatója köszöntőjében kifejtette: kezdetektől támogatta, hogy a régen bezárt egykori Rádiós Óvoda ismét gyermekintézményként nyissa meg kapuit.

A Völgy utcai intézmény elődje, a Magyar Rádió óvodája 1973-ban készült el, 2008 óta azonban üresen állt. A II. Kerületi Önkormányzat kezdeményezte a jogutód Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA), hogy a nem használt épületben önkormányzati óvoda működhessen. Az MTVA-val kötött hosszú távú bérleti szerződés nyomán indulhatott meg 10 600 m² alapterületű ingatlanon álló 2920 m² hasznos alapterületű, kétszintes, lapos tetős, teraszos elrendezésű épület felújítása.

A felújítás összköltsége megközelíti a bruttó 600 millió forintot, amelyet a II. Kerületi Önkormányzat saját költségvetéséből biztosított.

– Az ország első önkormányzati fenntartású Ökumenikus Óvodájában 10 csoportban 300 gyermek elhelyezésére van lehetőség –mondta el az intézmény vezetője, Kovács Ildikó.

A II. Kerületi Önkormányzat meghallgatva a vallásos, illetve a keresztény értékrend szerint élő kerületi családok által megfogalmazott kérést, döntött úgy, hogy a Pesthidegkúton 1992 óta működő Ökumenikus Iskola mintájára létrehozza az ország első önkormányzati fenntartású ökumenikus óvodáját. Az óvoda az Ökumené jegyében három felekezet – katolikus, református és evangélikus – felügyeletével működik. A katolikus egyház részéről a Pasaréti Szent Antal Plébánia, a református egyház részéről a Torockó téri lelkészség, az evangélikus egyház részéről pedig a Pesthidegkúti Evangélikus lelkészség látja el a felügyeletet. Jelenleg az 5 csoportból egy protestáns és négy pedig katolikus.

Teljes megelégedéssel az Ökumenikus Óvodába járnak az egykori Hajnalcsillag Óvoda gyermekei is, az ottani volt vezető lett az új intézmény katolikus szakmai vezetője.

Az Ökumenikus Óvoda megnyitó ünnepségén Lendvai Zalán, a Pasaréti téri Szent Antal plébánia plébánosa, Horváth Géza, a Torockó téri református gyülekezet vezető lelkésze, valamint Bence Imre esperes, a budavári evangélikus gyülekezet vezetője megáldotta az új intézményt.

Szintén október 1-jén adták át a II. Kerületi Önkormányzat Labanc Utcai Óvodáját is – 100 új férőhellyel. A II. Kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő óvodaépületben 460 m²-en 4 foglalkoztató szobát, illetve tornaszobát és ebédlőt alakítottak ki. A belső felújítási munkák és a játszókert létrehozása bruttó 100 millió forintba került.

A II. Kerületi Önkormányzat a társadalmi igénynek megfelelően 2006 óta minden évben bővíti gyermekintézményeiben a férőhelyek számát. Meglévő óvodák és bölcsődék felújításával és bővítésével, illetve új intézmények létesítésével az elmúlt 7 évben harmadával, számszerűen 750-nel nőtt az óvodai, illetve bölcsődei férőhelyek száma.

 

Hivatkozások:

Átadták az első önkormányzati ökumenikus óvodát – olvasható az MTV híradójának honlapján

A Fidesz honlapján megjelent cikk – Átadták az ország első önkormányzati fenntartású ökumenikus óvodáját

Egy szerencsés találkozás eredménye – ökumenikus óvodát adtak át – olvasható a Magyar Nemzet portálján

Önkormányzati ökumenikus óvoda címmel olvasható a cikk a reformatus.hu oldalon

Átadták az ország első önkormányzati fenntartású ökumenikus óvodáját – adta hírül az Önkormányzati közéleti hírportál

A Metropol újságban megjelent cikk – Átadták az önkormányzati fenntartású ökumenikus óvodát

Átadták az ország első önkormányzati fenntartású ökumenikus óvodáját – olvasható az evangelikus.hu weboldalon

„Az ország első önkormányzati fenntartású ökumenikus óvodája, illusztris vendégekkel” címmel jelent meg a hír a Galamus–csoport honlapján

Átadták az ország első önkormányzati fenntartású ökumenikus óvodáját a főváros II. kerületében – tájékoztat a napidoktor.hu portál

Önkormányzati fenntartású ökumenikus óvodát adtak át Budapesten – olvasható a Budapestinfo.eu portálon

Két óvodát avattak fel kerületünkben – olvasható az ittlakunk.hu II. kerületi oldalán