Egészségügyi fejlesztések a II. kerületben

88

Budapest és Pest megye eddigi legnagyobb kórház- és szakrendelő-fejlesztési programja indul el idén. A következő három évben mintegy 70 milliárd forintot fordítanak a térség egészségügyi létesítményeire, többek között a Szent János Kórház modernizálására.

A következő három év fejlesztéseinek megkezdését Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a II. és III. kerület országgyűlési képviselője, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Gulyás Gergely országgyűlési képviselő, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be október 30-án a Szent János Kórházban tartott sajtótájékoztatón. Az eseményen részt vett többek között Cserháti Péter miniszteri biztos, Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere, Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, valamint Kázmér Tibor, a kórház főigazgatója. 

Még az idén 40 milliárd forintot fordítanak a központi régió kórházi fejlesztéseire, ebből a Szent János Kórház 2,5 milliárd forintot kap ebben az évben, jövőre pedig 2 milliárd jut a kórházra az Egészséges Budapest Program keretében – hangsúlyozta Balog Zoltán miniszter.
Mint mondta, a főváros és Pest megye egészségügyi intézményhálózata több mint négymillió ember ellátását végzi, ezért a kormány döntése alapján a térségben az infrastruktúrára és az eszközállomány megújítására is kiterjedő fejlesztésre van szükség. A fővárosban három centrumkórház jön létre, és fejlesztik a Szent János kórházat is, hogy a térségben élők mielőbb magasabb színvonalú egészségügyi ellátást kaphassanak.

A miniszter jelezte, hogy 2010 óta 30-ról 65-re növelték az MR-berendezések számát, a CT-műszerekét pedig 73-ról 104-re. Az egyéb fejlesztések mellett a Szent János Kórház új MR-készüléket is kap.
Szintén a kórház felújításának része a 200 millió forintos fűtéskorszerűsítés, 458 millió forintot kap az intézmény a központi sterilizáló, a laboratórium, a gyógyszertár, valamint a közép-budai felnőtt társkórház és gyermekközpont kialakításának megtervezésére, ezekhez a költségeket később rendelik hozzá. Megújul a nővérszálló és összesen 13 épület energetikai fejlesztését is elvégzik.

– Az előző uniós ciklusban a központi régió, így a főváros sem részesült a fejlesztési forrásokból, azonban az Egészséges Budapest Program egy mindenki számára elfogadható kompromisszumot jelent – ezt már Gulyás Gergely hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a Szent János Kórház mellett a Kútvölgyi úti szakrendelőt is felújítja a kormány. 

Varga Mihály kiemelte, hogy az Egészséges Budapest Program keretében megvalósuló fejlesztések révén gyorsabban és könnyebben lehet majd az egészségügyi szolgáltatásokhoz hozzájutni. Mint fogalmazott, 2010 óta olyan beruházásokat tudtak megvalósítani az egészségügyben, amelyekre már régóta vártak az emberek.
A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a Szent János Kórház mellett jut pénz a Szent Margit Kórház, a Budai Irgalmasrendi Kórház, valamint az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet színvonalának emelésére is. Megemlítette, hogy 6,8 milliárd forintos kormányzati forrásból, illetve a II. Kerületi Önkormányzat mintegy egymilliárd forint értékű telekfelajánlásával új szakrendelő épülhet a városrész lakóinak jobb ellátása érdekében a Frankel Leó úton. Varga Mihály példaértékűnek nevezte a II. és a XII. kerületi önkormányzat hozzáállását és támogatását az egészségügyi fejlesztésekhez. Elismerően szólt a jelen lévő Szilágyi Zsolt lokálpatrióta munkájáról, aki két éve a polgári kezdeményezése révén 13 ezer aláírást gyűjtött össze a térség betegellátásának javításáért. 

Az átfogó egészségügyi beruházások már idén, a kiviteli építészeti tervezés előkészítésével és megkezdésével elkezdődnek és várhatóan 2020-ra készülnek el.