Diákképviselők találkozója

57

A II. Kerületi Diákönkormányzat a Marczibányi Téri Művelődési Központban október 9-én rendezte meg évi nagygyűlését. A diákparlament a városrészben tanuló diákokat leginkább érintő, aktuális kérdéseket vitatta meg.

Az idei tanév programjainak megbeszélését követően a diákképviselők találkoztak kerületünk polgármesterével, Láng Zsolttal, Dankó Virág alpolgármesterrel, valamint a Művelődési Iroda vezetőjével, Ötvös Zoltánnal és munkatársával, Rácz Edittel. A kerület vezetőihez intézett felvetések között éppen úgy voltak közlekedésrendészeti és forgalomtechnikai kérdések, mint a közétkeztetést, vagy az iskolai védőnők gyógyszer-ellátottságát érintő gondolatok.

Láng Zsolt és Dankó Virág a kérdésekkel kapcsolatban elmondták, hogy milyen beruházásokat és fejlesztéseket valósított meg az önkormányzat az utóbbi években, és utaltak a közelmúltban elnyert Családbarát, illetve Idősbarát Önkormányzat-díjra is. Felhívták a diákság figyelmét a személyes felelősségvállalás fontosságára, ahogy az önkormányzat is felelősen tevékenykedik a kerületért, a jelen és a jövő generációjáért