Decemberre készül el a hidegkúti mentőállomás

91

 Pesthidegkút és a környező agglomeráció területére kihívott mentő gyakran ez elfogadhatónál jóval hosszabb idő alatt ér ki Budapestről – mondta az ünnepélyes alapkőletételen Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.– Tapasztalataink szerint a térségben évente több száz esetben fordul elő, hogy valamilyen értelemben későn érkezik a segítség. Nem csak a haláleseteket számoljuk ide, hanem például a stroke-os beteg felépülési esélyei is jóval jobbak, ha hamarabb jut orvosi ellátáshoz.
Láng Zsolt polgármester elmondta: hivatalba lépése, 2006 októbere óta az egyik legfontosabb célja volt, hogy végre megépüljön Hidegkúton a mentőállomás:
  A telket az önkormányzat biztosította, és az épület kialakításának mintegy kilencvenmillió forintos költségeit is kétharmad részben mi álljuk. Örömömre szolgál, hogy ezekben az ínséges időkben képesek voltunk a mentőszolgálattal közösen egy ilyen fontos beruházás megvalósítására. Nem csak Hidegkút és Adyliget, hanem a II. kerület belső területeinek egy részén – Hűvösvölgyben, Pasaréten, Nyéken – lakók számára is közelebb lesz a segítség, ha nagy a baj. Nem beszélve az agglomeráció falvairól, hiszen Remeteszőlősre, Nagykovácsiba és Solymárra még később ér ki a mentő.

Göndöcs Zsigmond, az Országos mentőszolgálat főigazgatója elmondta, hogy decemberre készül el az állomás, amelyre óriási szüksége van a térségnek.

– A II. kerületi önkormányzat a kezdetektől nagyon segítőkész volt, jelentős anyagi hozzájárulása nélkül nem tudtunk volna saját erőből egy új állomást létesíteni. Több mint öt éve nem épült új mentállomás a fővárosban, a hidegkúti intézmény egyébként a 230. az országban, Budapesten pedig a 14. 

A kétszintes épület alaprajzi kialakítása az OMSZ által szolgáltatott mentőállomásra vonatkozó tervezési és technológiai program alapján készült. A földszintjén a mentőkocsik garázsát és egyéb kiszolgáló helyiségeket, az emeleten irodákat, éjszakai pihenőszobát, orvos-mentőtiszti szobát helyeznek el.

Hivatkozások: