Centrumkórház lesz a Szent János

135

A főváros negyedik centrumkórháza lesz a Szent János Kórház a kormány döntése nyomán. A most százhúsz éves intézmény helyett teljesen új kórházat építenek, összevonva a szomszédos Kútvölgyi Kórházzal.

A Szent János Kórházban jelenleg évente negyvenezer fekvő- és négyszázezer járóbeteget látnak el, kilencszázezer orvos-beteg találkozás zajlik évente, az agglomerációban lakó ellátottak száma pedig egyes szakterületen eléri az egymillió főt. A Szent János Kórház megtervezésére 495 millió forintot biztosít a kormány, de a tervek véglegesítésekor látszik majd, hogy a XXI. század igényeinek messzemenően eleget tevő nagyberuházás mennyibe kerül, és mikorra készülhet el. A kórház középső része teljesen megújul, és az integrált modern tömb mellett a betegellátásban nagy szerepet kap a Kútvölgyi szakrendelő. 

Az itt élők számára fontos, hogy a sürgősségi ellátást biztosítsák, és a több mint ötszáz aktív ággyal működő kórházban legyen ápolási és rehabilitációs részleg is.

Egy korábbi döntés értelmében a Honvédkórház, illetve az összevont Szent László és Szent István Kórház, valamint egy dél-budai egészségügyi létesítmény látta volna el centrumkórházként a fővárosi betegeket. A kormány legújabb döntése értelmében azonban a Szent János Kórházat szintén centrumkórházzá fejlesztik, ami az érintett területen lakók számára minden bizonnyal számos előnyt jelent majd mind a földrajzi közelség, mind pedig az ellátás minősége szempontjából. A II. kerületben élőket nagyban érintő beruházásról október 29-én tartott sajtótájékoztatót a Hegyvidéki Kulturális Szalonban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, a 3-as számú választókerület és Varga Mihály pénzügyminiszter, a 4-es választókerület országgyűlési képviselője, valamint Láng Zsolt, a II. kerület és Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere.

– Ahhoz, hogy a Szent János Kórház is a fővárosi betegellátás egyik központja lehessen, szükség van teljes megújulására – hangsúlyozta Gulyás Gergely miniszter. – A kórház középső területét átalakítják, és a Kútvölgyi Kórház szakrendelője is aktív részese lesz a betegellátásnak. Biztosítják a sürgősségi ellátását, és a több mint ötszáz aktív ágy mellett lesz ápolási és rehabilitációs részleg is. Az átalakítások tervezésére 495 millió forintot biztosít a kormány.

A miniszter hozzátette: a fejlesztés költségeiről csak a tervezés során kapnak képet, de a szükséges forrást biztosítják a fontos beruházásra. Az első kapavágás biztosan nem lesz meg egy éven belül, de a legoptimálisabb tervek szerint még ebben a ciklusban befejeződik a kórház újjáépítése.

– Az elmúlt években a gazdaság növekedése lehetővé tette, hogy jelentős mértékű egészségügyi fejlesztések induljanak el a fővárosban és országszerte – fogalmazott Varga Mihály pénzügyminiszter, aki megjegyezte, hogy az utolsó szocialista kormány időszakához képest 650 milliárd forinttal többet költenek egészségügyi kiadásokra.

– Az elmúlt években 77 kórházat, 54 rendelőt és 104 mentőállomást újítottak fel, és 23 új rendelő, valamint 31 új mentőállomás is épült. A Szent János Kórház fejlesztését a kormány eddig is támogatta. Átadtuk a nővérszállót, 1,5 milliárd forintos orvostechnikai, valamint jelentős energetikai és informatikai fejlesztés valósult meg, 450 millió forintból pedig ágyakat cserélnek. Varga Mihály kiemelte: a II. kerületben is jelentős beruházások zajlanak, vagy indulnak a jövőben. – A Frankel Leó úti rendelőintézet felépítését 6,8 milliárd, a Budai Irgalmasrendi Kórház és az ORFI új szárnyát 12-12 milliárd, a Budapesti Szent Ferenc Kórház bővítését pedig 2,7 milliárd forinttal támogatja az állam.

Idén százhúsz éve, hogy a Szent János Kórház jelenlegi helyén megkezdte működését. Aki ma jár a kórházban akár betegként, akár látogatóként, azt is gondolhatná, hogy helyenként még az akkori időkre emlékeztetnek az állapotok – említette meg a sajtótájékoztatón Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere.

– Az elmúlt években mindenki érezte, hogy a kórház ügye döntést igényel. A II. Kerületi Önkormányzat már hét évvel ezelőtt csatlakozott ahhoz a munkához, amivel szerettük volna felhívni a figyelmet arra, hogy a kórház ügyében és a fővárosi betegellátás érdekében minél hamarabb döntésekre van szükség. 

A polgármester elmondta, hogy a II. kerület is csatlakozott Szilágyi Zsolt helyi lakó polgári kezdeményezéséhez, amelynek során 13 ezer támogató aláírás gyűlt össze annak érdekében, hogy az egyik centrumkórház a Szent János Kórházban, vagy annak közvetlen környezetében kapjon helyet. Láng Zsolt megemlítette: a kormány döntése méltó válasz az aláíróknak is. 

Felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy a kórház nemcsak a kerületi és fővárosi betegeket látja el, hanem egyes területeken négy-ötszáz ezer, a fogászat területén pedig már egymillió agglomerációban élő ember tartozik az intézményhez.

– Amit kerületünk meg tud tenni a fejlesztés érdekében, azt meg is teszi, és támogatja a kórház felújítását, de nem feledkezik meg a helyi egészségügy folyamatos fejlesztéséről sem. Ezek közé tartozik, hogy az önkormányzat a Frankel Leó úton tervezi felépíteni az egészségügyi szolgálat új rendelőintézetét – tette hozzá a polgármester.

A Szent János Kórház nemcsak Észak- és Közép-Buda ellátásáért felel, hanem 126 agglomerációs település lakóit is ellátja, évente 40 ezer fekvőbeteget fogad, 400 ezer járóbeteget kezelnek, és 900 ezer orvos-beteg találkozóra kerül sor falai között. Erről már Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester beszélt, akik hangsúlyozta: a kórházat nem felújítják, hanem új kórházat építenek. A Kútvölgyi-tömbbel együtt pedig egy modern centrumkórház jöhet létre.

Hivatkozások:

kormány.hu

Magyar Hírlap

Tv2 Tények – 39.54-től

Magyar Idők

Origo.hu

Lokál

EchoTV

Hiradó.hu

infostart.hu

pestisrácok.hu

profitline.hu