Rendhagyó tanévkezdésre gyűltek a diákok, a szülők és a pedagógusok szeptember 1-jén a Törökvész Úti Általános Iskolában. Hildebrandné Rugási Éva igazgató szavaiból ugyanis kiderült, hogy a nyár folyamán a Philips Magyarország jóvoltából a az elavult és sok energiát pazarló fénycsöveket újakra cserélte. A sokkal melegebb fényt adó berendezések nagyobb hatásfokkal működnek és kevesebb energiát is fogyasztanak.
A Philips Magyarország ügyfélszolgálati igazgatója, Szabó Tibor elmondta, hogy hat éve kezdték el a társadalmi felelősségvállalási programjuk keretében az ország oktatási intézményeiben a fénycsövek modernizálását. Láng Zsolt polgármester megköszönte a Philips Magyarország felajánlását, hiszen a több millió forintos beruházásra már igen nagy szüksége volt a Törökvész iskolának. Az intézményben összesen 850 darab fénycsövet cseréltek ki, és az önkormányzat ezen felül azokat a lámpatestek helyett is újakat szereltetett be, amelyek már annyira elavultak voltak, hogy nem lehetett modern fénycsövet szereltetni beléjük.
Idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját a pasaréti Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium. Az ünnepi tanévnyitón Láng Zsolt polgármester is köszöntötte a diákokat, a szülőket és a nevelőtestület tagjait. Részvéttel szólt a nyári szünetben az iskolát érintő tragédiáról: egy diák, Nagy Éva Alexandra és Bácsi Zoltán tanár úr életüket veszítették egy autóbalesetben.
A polgármester arról is szót ejtett, hogy hamarosan megújul az intézmény aulája, illetve tornaterme. Zoltán László igazgató az új évet megnyitva értékelte az előző tanévet. A kerület és a főváros egyik legjobb iskolája a Szabó Lőrinc, hiszen egy kivétellel minden továbbtanulni szándékozó érettségizőt felvettek a megjelölt felsőoktatási intézménybe.
A Szent Angéla iskola udvarának hátsó traktusában évek óta egyre elhanyagoltabb állapotba került az egykor lakóházként működő, de már régóta üres úgynevezett Klára-ház. Becsér Róbert atya, az iskola igazgatója mesélt arról, hogy pontosan hét éve döntötték el, hogy az épületet felújítják, de nagyon sok akadályba ütközött a megvalósulás. Leginkább a pénzhiány, de a vállalkozói megbízhatatlanság is hozzájárult, hogy az első tervek elkészülte után csak hét évvel szentelhették fel a gyönyörűen újjávarázsolt házat.
A zenei oktatásnak helyet adó épületet Fr. Magyar Gergely, az iskolát fenntartó Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány rendfőnöke szentelte fel. Becsér Róbert az új szárnyat bemutatva, elmondta, hogy a II. kerületi önkormányzat támogatása nélkül nem készülhetett volna el a beruházás. Ezért külön köszönetet mondott az önkormányzatot képviselő Láng Zsolt polgármesternek és Ernyey László egyházügyi tanácsnoknak.

A megújult épület szinte teljes egészében a zenei oktatást szolgálja. A Járdányi Pál Zeneiskola óráit is itt tartják, de próbatermeiben a Szent Angéla zenét tanuló diákjai is gyakorolhatnak. Vimmer Erika, a Járdányi Pál Zeneiskola igazgatója is örömének adott hangot, és példaértékűnek nevezte a Szent Angéla és a zeneiskola együttműködését. Az elmúlt nyár legfontosabb intézményi beruházása a Fillér Utcai Általános Iskola felújításának második üteme volt. Az iskolát a kisdiákok néhány nappal később, szeptember 6-án vehetik birtokukba.