A Klebelsberg Kuno Napok keretében átadták a Klebelsberg-díjat, amelyet idén Fülöp Tibor kapott. Láng Zsolt polgármester bejelentette: a Klebelsberg-kastély épületében kap helyet a Magyarság Háza, az épület felújítása jövőre elkezdődhet.
A Klebelsberg Kuno Emléktársaság a II. kerületi önkormányzat támogatásával és a Klebelsberg Kultúrkúriával együttműködve idén november 10-13. között tartja a Klebelsberg Kuno Napokat Pesthidegkút egykori lakója, a néhai vallás- és közoktatásügyi miniszter emlékére. A négynapos rendezvényen kiállítással, koncerttel, színházi bemutatóval emlékeztek a volt kultuszminiszterre.
A Klebelsberg-díjat november 11-én, ünnepi gálaműsor keretében adták át. Az eseményen a programsorozat fő támogatója Láng Zsolt polgármester köszöntötte a megjelenteket, miközben Pesthidegkút és a II. kerület történetének egy meghatározó bejelentését tette: jövőre elkezdődhet a Klebelsberg-kastély felújítása.
– A tavaly ilyenkor – Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és számos neves közéleti személyiség támogatásával – indult kezdeményezésünk eredménye, hogy a Klebelsberg-kastély épületében kap helyet a Magyarság Háza. A Nemzeti Összetartozásról szóló törvény célja, hogy megerősítse Magyarország elkötelezettségét nemzetünk tagjainak és közösségeinek egymással való kapcsolatuk fenntartására és ápolására. A törvény értelmében létre kell hozni a Magyarság Házát, a Kárpát-medencei magyarság kulturális és oktatási központját. Láng Zsolt kiemelte, hogy ennek az intézménynek ad otthont a Klebelsberg-kastély, amelynek felújítása a következő évben megkezdődhet.
A polgármester köszönetet mondott a Klebelsberg Kuno Emléktársaság áldozatos munkájáért, amelynek célja a kastély megmentése és közcélú hasznosítása volt. Beszédében hangsúlyozta, hogy Pesthidegkút különösen híres civil szervezeteinek munkájáról.
– Példaértékű az összefogás, amellyel a polgári körök, egyesületek az utóbbi két évtizedben a városrészükért tettek és alakították a település közösségi életét. Az elmúlt majd 19 évben 22 polgár és 3 szervezet, intézmény, szerkesztőség bizonyult munkájával alkalmasnak arra, hogy a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat 1992-ben alapított Klebelsberg-díját átvehesse.
Az elismerő címet idén Fülöp Tibor érdemelte ki a pesthidegkúti közösségért végzett odaadó munkájával. Az elismerést és a vele járó emlékplakettet Csabai Péter, az adományozó Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat elöljárója adta át. A kitüntetettet méltató gondolatai között kiemelte:
– Fülöp Tibor nyolc évig volt tagja a Máriaremetei Bazilika képviselőtestületének, elnöke a Vass Miklós Értelmileg Akadályozottakat Segítő Közhasznú Egyesületnek. Alapító tagja volt a jövőre 10 éves jubileumát ünneplő Budaligeti Polgári Körnek, amelynek vezetője is lett. Irányításával alakult meg a Klebelsberg Kultúrkúriában az asztalitenisz szakosztály, amelyben mintegy ötvenen sportolnak aktívan, ezzel is példát mutatva az egészséges életmódra nevelésből minden korosztálynak Pesthidegkúton.
Az ünnepségen Jókai Anna Kossuth-díjas író- és költő felszólalásában felhívta a figyelmet: a kis közösségek sokat tudnak adni a nemzetnek, a hazának és önmaguknak. – Az országnak a nehéz időszakban annyi bástyája van, mint ahány kis közössége. Pesthidegkút és a II. kerület különösképpen élenjár abban, hogy a lakói összetartanak. Klebelsberg Kuno gondolatait idézve elmondta: az a kiváltság, hogy valaki több lehetőséget kap az élettől, azt jelenti, hogy annál önzetlenebbül kell szolgálnia a közösséget, és juttatni abból a többletből, amit a sors nyújtott. Az ünnepelthez fordulva megemlítette: az emlékplakettre tekintve a mindig érezze azt a szeretetet, amelyet a közösség sugároz felé.
A Klebelsberg napok keretében emlékeztek Búza Barna szobrászművészre, aki idén lenne 101 éves. Az ünnepi műsor részeként nyílt meg az alkotó kiállítása, amelyet Kollmann J. György, a Művészetbarátok Egyesületének alelnöke nyitott meg. A művészről szóló, Az üstökös csillagot hozott című könyvet az egyik szerző, Béres Klára ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A rendezvényen megjelent Réczey Bálint, a szobrászművész unokája is. A szintén 101 éve született László Gyula történész, festőművész kiállítását Jókai Anna méltatta. Az írót régi barátság fűzte az alkotóhoz, így személyes emlékein keresztül világította meg a művész és tudós munkásságát.
Hivatkozások:
Megkezdődhetnek a Klebelsberg-kastély újjáépítési munkálatai – az ECHO TV 2011. november 11-i híre
„Újjáépítik a kastélyt”– a Magyar Nemzet online 2011. november 11-i cikke