Átadták a Klebelsberg-díjat

57

A Klebelsberg Hét keretében tartott ünnepség részeként november 15-én adták át az idei Klebsleberg-díjat, amelyet a pesthidegkúti lokálpatrióta mérnök, Korényi Zoltán vehetett át.

A Klebelsberg Kuno-díjat a 1992-ben alapította a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat (VÖK), azzal a céllal, hogy elismerésben részesítse azokat a pesthidegkúti polgárokat, akik évről évre sokat tettek a városrész közösségéért és a település jó hírének öregbítéséért. Az elmúlt esztendők során több mint 20 személy vehetett át elismerést az önkormányzattól. Idén Bánffy Györgyné Sátory Tilda, a Pesthidegkúti Polgári Körök Szövetségének (PPKSZ) tiszteletbeli elnöke jelentette be, hogy a lakossági javaslatok alapján a pesthidegkúti lokálpatrióta mérnököt, Korényi Zoltánt jelölték az elismerésre. A díjazott életútját ismertetve kiderült: a 13 esztendeje Hidegkúton élő energetikai szakértő civilként megannyi közösségépítő feladatot vállalt az elmúlt évek során, miközben elkötelezett támogatója a magyarországi és a határainkon túl élő honfitársaink közötti összefogásnak és kapcsolatépítésnek.

A bronzplakettet Láng Zsolt polgármester és Csabai Péter, a VÖK elöljárója adta át a kitüntetettnek. Ünnepi beszédében a polgármester azt hangsúlyozta, hogy mindig nagyon nehéz választani a jelöltek közül.

– Az idei díjazott helyi polgárként és szakmája révén egyaránt is évek óta sokat tesz a városrészér, az ott lakók életének szebbé, jobbá tételéért – méltatta Láng Zsolt a kitüntetettet. A nagyközönség előtt is ünnepélyesen is bejelentette, hogy a kormány 700 millió forintos címzett összeget különít el az idei és a jövő évi költségvetésből a Klebelsberg-kastély és parkjának felújításra. Rámutatott, hogy a Kultúrkúriával együtt a megújult épület Klebelsberghez és a hagyatékához méltó helyet vív ki magának Pesthidegúton.

Korényi Zoltán köszönetet mondva kiemelte: Hidegkúton olyan közösségek működnek, amelyek lehetővé teszik és segítik a munkát.

– Ugyanakkor kívánom, hogy a szenior lokálpatrióták mögött álljanak ott a fiatalok, hogy tovább vihessék a hidegkúti hagyományokat.