Angyalszobor a Pál-völgyi-barlangnál

106

Láng Zsolt polgármester beszédében kiemelte, hogy a szobor nemcsak szimbólum, hanem mindennapi életünkben is útmutatást adhat, hiszen napról napra ismernünk kell a helyes irányt, tudnunk kell, mihez tartsuk magunkat, miben higgyünk, kitől várjunk segítséget. A szobor egyben az összefogás jelképe is, hiszen két fővárosi kerület, a második és a harmadik, a főváros, a pasaréti ferences templom közössége és Szikora Róbert segítette az alkotás megszületését és annak felállítását.

Csikay Mária szobrászművész az ünnepséget követően elmondta, hogy a kompozíció azt az isteni erőt és pillanatot jeleníti meg, amikor Szent Mihály leszáll és lándzsájával átdöfi a sárkányt, a Sátán megtestesítőjét, és letaszítja.

Az eseményen részt vett Horváth Csaba főpolgármester-helyettes, Bús Balázs III. kerületi polgármester, Ernyey László, a II. kerületi Fidesz frakcióvezetője, egyházügyi tanácsnok, Zsigmond Attila, a Budapest Galéria vezetője, valamint Szikora Róbert. Közreműködött a Páduai Szent Antal-kórus Déri András vezényletével.