A szabadságharca emlékeztek

55

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére az önkormányzat megemlékezést tartott március 15-én Pesthidegkúton, a Schittenhelm-síremléknél és a Gábor Áron-emlékműnél.

Pesthidegkúton 9 órától tartottak megemlékezést a szabadságharc tiszteletére. A pesthidegkút-ófalui Sarlós Boldogasszony Plébániatemplom előtti kertben elsőként a hidegkúti iskolák diákjainak rövid műsorát tekinthették meg a résztvevők, majd Csabai Péter VÖK-elöljáró köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében először rövid történeti áttekintést adott a ’48-as forradalom és szabadságharc kitöréséhez vezető világpolitikai eseményekről, majd felidézte a közelmúlt március 15-i megemlékezéseit. A hősökre emlékezve az önkormányzat, a politikai pártok és a társadalmi szerveződések koszorúkat helyeztek el a templom falán lévő Görgey-táblánál. A II. kerületi önkormányzat vezetése nevében Dankó Virág alpolgármester koszorúzott.

A helyi civilek és az önkormányzat összefogását hirdető Schittenhelm-síremlékhez 10 órára várták a megemlékezőket. Schittenhelm Ede 1848-as honvédtüzér Alvinci út és Bimbó út sarkánál álló emlékhelyénél az ünneplőket Némedi László köszöntötte, aki kezdeményezője volt a síremlék felújításának. Mint mondta, az emlékhely rekonstrukciója példaértékű sikertörténet, hiszen a 2004-ben, az önkormányzat támogatásával helyreállított márvány emlékműnél rendszeresen tartanak hivatalos megemlékezéseket, és megszépült az előtte fekvő kis parkocska, amelyet gyakran látogatnak a helyiek.
Ünnepi beszédében Balsai István országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy a hasonló ünnepek segítenek megidézni mindazt, amelyből okulni és tanulni lehet. Mint mondta: hős példaképeink valódi rendszerváltozást hajtottak végre 1848-ban.

– Ma is országot kell építenünk, méghozzá híven az 1848-as eszmékhez. Polgári Magyarországot, ahol a nincs helye az állami korrupciónak, ahol a bűnökért büntetés jár. Az ünnepségre sok helyi lakó is ellátogatott, köztük civilként Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrás minisztere. A megemlékezésen az önkormányzat képviseletében Ernyey László frakcióvezető, a II. kerületi Fidesz–KDNP-frakció nevében pedig Lánszki Regő és Riczkó Andrea képviselő koszorúzott.

Az önkormányzat 11 órától a Szilágyi Erzsébet fasori Gábor Áron-emlékműnél tartotta az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékező ünnepségét, amelyet hagyományőrzők felvonulásával és korabeli fegyverekből leadott díszsortűzzel nyitottak meg.

Láng Zsolt polgármester kiemelte, hogy március 15. a hazaszeretet és az összefogás, a bátorság és az elszántság, illetve a méltósággal viselt gyász jelképe. Fontosnak tartotta hangsúlyozni: minden történelmi sorsforduló üzenet az utókornak. 1848 forradalmának céljai, tanulságai a mához és nekünk is szólnak.
– Ma nem a szabadságért kell küzdeni, de azért mindenképpen, hogy függetlenségünket nemes tartalommal tegyük gazdagabbá. Ma nem kell fegyvert fogni, de el kell utasítani a széthúzást és a cinizmust. Húsz esztendővel a rendszerváltozás után a mi nemzedékünkre vár a különleges feladat, hogy beteljesítsük 1848-as elődeink rendelését, hogy új alkotmánnyal új fejezetet nyithassunk hazánk történetében.
Balsai István  felszólalásában szintén szólt az alkotmányozás jelentőségéről. Mint mondta, március 16-án kezdődik Magyarország új alaptörvényének kidolgozása.
– Az ország választói közel egy évvel ezelőtt megadták ehhez a felhatalmazást. A hosszú folyamat büszke Magyarország megteremtésére nyújt lehetőséget.

A képviselő kiemelte: az új alkotmány keresztény alapokon nyugszik majd, ezeréves, jogfolytonos alkotmánytörténetünkre épül, hitet tesz 1956 forradalma és szabadságharca mellett, és a XXI. század demokratikus elvárásainak megfelelően minden eddiginél átfogóbb módon fogalmazza meg a demokratikus szabadságjogokat.

Az ünnepség végén koszorút helyezett el Láng Zsolt polgármester, Balsai István országgyűlési képviselő, Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere. Koszorúzott a Fidesz II. kerületi szervezete, a helyi KDNP, az MSZP, az LMP, valamint a Jobbik II. kerületi szervezete.

A Gábor Áron-emlékműnél más pártok és civil szervezetek, illetve helyi civilek is elhelyezték az emlékezés virágait.