A Móricz Zsigmond Gimnázium két díjat is nyert a 2013/14-es tanévre a II. kerületben is meghirdetett „Az Iskolabüfék Egészséges Változása” elnevezésű versenyen.
A kiírásnak megfelelően a zsűri azt a büfét jutalmazta, amelyik az elmúlt tanévben a legtöbbet tett kínálatának egészségesebbé tételéért. E mellett a legtöbb magyar terméket árusító iskolabüfének a verseny fővédnöke, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter különdíjat – egy gyümölcsprést – is felajánlott.
A szeptember 18-án, a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tartott díjátadón kiderült, hogy mind a két díjat a házigazda Móricz gimnázium nyerte el. Az ünnepségen a miniszter mellett részt vett kerületünk polgármestere, Láng Zsolt, a BFKH II. Kerületi Népegészségügyi Intézet tisztifőorvosa Harsányi Kornélia, valamint Hajnissné Anda Éva, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ II. Kerületi és Tamás Ilona, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ III. Kerületi Tankerületnek igazgatója.
A szervezők a versennyel azt szeretnék elérni, hogy a II. kerületi iskolákban is minél egészségesebb – só- és cukorszegény – táplálékhoz jussanak nap, mint nap a diákok.
A Móricz gimnázium büféjében magas rosttartalmú, gyümölcsös müzli szeletek és aszalt gyümölcsös finomságok váltották ki a sok hozzáadott cukrot tartalmazó termékeket. A diákok továbbra is válogathatnak a sok zöldséget tartalmazó szendvicsekből, a széles ital kínálatból. Az Önkormányzat az Életvitel Stratégia keretén belül az idei tanévben is meghirdeti a büfék versenyét az „egészséges változás a II. kerületi iskolabüfékben” címmel, a tudásversenyt az iskolások részére az egészséges táplálkozás témakörében, és folytatja tankonyha programját.
Hivatkozás:
A kormany.hu honlapon olvasható hír – Egészséges iskolabüfét minden iskolába