A kommunizmus áldozatainak emléknapja

57

A II. Kerületi Önkormányzat minden évben több helyszínen tiszteleg a kommunizmus idején kivégzett, meghurcolt, elüldözött emberek emléke előtt.

Hatvanöt évvel ezelőtt, 1947. február 25-én hamis vádakkal letartóztatták és elhurcolták Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. A Magyar Országgyűlés határozata értelmében 2000 óta Kovács Béla elhurcolásának napján emlékezünk a kommunista diktatúra áldozataira.
1947 februárját követően koncepciós perekben több mint száz embert ítéltek halálra és végeztek ki. De nem csak a politikai ellenfelekkel számoltak le ilyen kíméletlenül: internálótáborokat állítottak fel, ahová a rendszer ellenségeinek ezreit hurcolták el. Szovjet mintára 1951-ben néhány hét leforgása alatt több mint 13000 embert telepítettek a fővárosból vidékre, kuláknak minősített családok otthonába. Budapestről arányaiban a legtöbb embernek, több mint 1700 főnek, a II. kerületből kellett elmennie – sokan soha többé nem térhettek vissza otthonukba, évtizedekig megbélyegezve kellett élniük.

„A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a XX. század bűneit és biztosítani, hogy azok soha nem ismétlődhetnek” – írta Milan Kundera cseh író. A kommunizmus áldozatairól a II. Kerületi Önkormányzat minden évben megemlékezik a Gyorskocsi utcai börtön falán elhelyezett márványtáblánál, valamint a Mansfeld Péter parkban. Iskoláinkban műsorral idézik fel a diktatúra által kivégzett, elítélt, megkínzott és meghurcolt emberek emlékét.