80 éves a Református Gyülekezet

159

Ünnepélyes istentisztelettel emlékeztek meg a 80 éves évfordulóra február 11-én. Az eredetileg gyülekezeti háznak épült, Bauhaus stílusú templom alapkőletételére 1938-ban, felszentelésére egy évvel később került sor.

„Egy szőlőtőt hoztál el Egyiptomból, (…) elültetted. Helyét elegyengetted, gyökeret vert, és ellepte a földet.” Horváth Géza, a Pasaréti Református Egyházközség vezető lelkipásztora a 80. zsoltárból vett igeversekből kiindulva idézte fel a gyülekezet 80 évvel ezelőtti indulását. Analógiaként utalva arra, hogy, mint ahogy a bibliai választott népet Egyiptomból, úgy hozott ki nyolc évtizeddel ezelőtt Isten egy maroknyi elkötelezett református embert a Budai Református Gyülekezetből – ahová ez az egész pasaréti környék még akkor tartozott – és adta a vágyat a szívükbe, hogy az akkor még éppen benépesülő Pasaréten új gyülekezetet plántáljanak. A lelkipásztor hangsúlyozta, hogy mind a gyülekezet megalakulása, mind pedig a növekedése, és a mai kiterjedt szolgálata – minden Isten nagy tetteit dicséri.

Horváth Géza szeretettel köszöntötte az ünneplő gyülekezetet, és az ünnepséget jelenlétével megtisztelő Varga Mihály minisztert, országgyűlési képviselőt, valamint Láng Zsoltot, a II. kerület polgármesterét. Az eseményen részt vett továbbá Ernyey László, az egyházi és karitatív szervezetek tanácsnoka, valamint Biró Zsolt, Némethy Béla és Kocsy Béla bizottsági elnökök és Gór Csaba önkormányzati képviselő is.

Az igei bevezetést és a köszöntést követően nyolc munkaág képviselői mutatták be a gyülekezet életét. 

Elsőként dr. Kiséry István, az egyházközség gondnoka fényképekkel, adatokkal elevenítette fel a templomépítés körüli időket. Felidézte, hogy a hívek jelentős áldozatkészsége mellett a fővárostól kapott építési telek és anyagi támogatás, valamint a kibocsájtó Budai gyülekezet támogatása is hozzájárult, hogy mintegy másfél évvel a gyülekezet magalakulását követően már állt a templom. Kitért arra is, hogy az első lelkipásztor, dr. Joó Sándor váratlan halála után hogyan választott 1971-ben az addigra hitében és létszámában megerősödött gyülekezet – az Állami Egyházügyi Hivatal ellenállásával megküzdve – új lelkipásztort a fiatal Cseri Kálmán személyében. Cseri Kálmán 40 évi szolgálat után nyugdíjba vonult, és a gyülekezet Horváth Géza vezetésével folytatja szolgálatát, amely már messze túlterjed az egyházközség határain. A 80 év folyamán az egyházközségben szolgáló lelkipásztorok személyét dr. Viczián István presbiter idézte fel. Külön kitért dr. Joó Sándor fiatal éveire, amikor lelkipásztori hivatására elhívást kapott. Dr. Pálffy Péter presbiter, mint a korábbi egyházfi gyermeke, szó szerint születése óta otthonának tekintette a templomot. Ma gazdasági gondnokként a gyülekezet iratmisszióját is felügyeli. Felidézte a Rákosi-időket, amikor szamizdat-ként írógéppel sokszorosítva terjesztették az igehirdetések szövegét, összehasonlítva a mai CD-s, DVD-s, internetes időkkel.  

A női bibliakör történetét Cseri Kálmánné Enikő elevenítette fel. Kiemelte, hogy milyen fontos lelki és szolgáló közösséggé formálódott évtizedek folyamán ez a gyülekezeti csoport. A gyerekek közt hagyományosan jelentős munka folyt Pasaréten. A vasárnapi istentiszteletek ideje alatt a csecsemőktől az iskoláskorúakig több csoportban foglalkoznak velük. Nyáron gyerekhetek és napközis tábor fogadja a gyülekezet gyermekeit. Erről a kiterjedt szolgálatról Miklós Attiláné Zsuzsi számolt be.  
A gyermekek közti szolgálat nem ér véget a 13-14 éves korral, amikor legtöbben konfirmációi fogadalmat tesznek. A kapcsolatok kialakulása szempontjából rendkívül fontos gimnáziumi-egyetemi korban is gazdag lehetőséget kapott a pasaréti református ifjúság. A világháború előtti KIE-s kezdetektől a ma már tíznél is több ifjúsági és fiatal felnőtt bibliakörig tartó útról számolt be dr. Viczián Miklós presbiter. A fiatalok gyakran itt találnak párra is, vagy máshonnan érkezett párjuk is becsatlakozik a gyülekezetbe. Családot alapítva, a más élethelyzet más problémákat hoz elő. Ezért házaspári körök alakulnak, melyek idővel családos körökké bővülnek. Ezek életéről számolt be Jaczkovits Viktor presbiter.

A Pasaréti Református Gyülekezetnek Neszmélyen működik egy konferencia-telepe immár több mint három évtizede. Nyaranta több száz fiatal fordul itt meg csendesheteken. Sokan közülük lelki életük szülőföldjének is tekintik Neszmélyt. Erről hallhattunk Erdélyi András presbiter tolmácsolásában. 
A hálaadó istentiszteleti alkalmon a gyülekezet Palló Imre Kórusa szolgált Cseri Zsófia vezényletével. A közös énekeket Tasi Csaba kísérte orgonán. A moderátori feladatot Földvári Tibor lelkipásztor látta el, a záró imádságot Czakó Zoltán, az áldást Szepesy László lelkipásztorok mondták. Az alkalom szervezői és háttérmunkásai a Káleb ifjúsági bibliaóra tagjai voltak. Az alkalom után bőven terített asztalok várták az ünneplő gyülekezetet.

Budai Polgár – Viczián Miklós