30 éves a Fillér iskola

120

30 éves fennállását gálaműsorral ünnepelte a Fillér iskola a Marczibányi Téri Művelődési Központban. Az egyik legnépszerűbb kerületi iskola jubileumán köszöntőt mondott Kerekes Zsolt igazgató, Láng Zsolt polgármester és Varga Mihály miniszter, országgyűlési képviselő.

1985 őszén kezdődött meg a tanítás az új, Fillér utcai épületben, a Fillér Utcai Általános Iskolában. Az iskola korábban, 1946-tól a mai Baár-Madas Gimnázium épületében, a Lorántffy Zsuzsanna utcában a Móricz Gimnáziummal közösen osztozott meg az épületen. A 80-as évek közepére már nem fért el együtt a két iskola, ezért a Lorántffy Zsuzsanna úti Általános Iskolának mennie kellett. Érdekesség, hogy az 1985-ös tanári csapatból jó néhányan még ma is aktívan dolgoznak a Fillérben. 

1987-től Liebhauser Józsefné, vagy ahogy mindenki ismerte – Ilike néni – lett az igazgató. Az elkövetkező években hihetetlen fejlődésnek indult az intézmény. 1988-tól a kerületben elsőként vezették be az angol nyelvoktatást, még a rendszerváltás előtt, amikor minden iskolában egyetlen nyelvet lehetett csak tanulni: az oroszt. Mindez vonzotta ide a gyerekeket, nemcsak a környékről, hanem szinte egész Budapestről. A kilencvenes évek végén az akkori önkormányzati vezetés meg akarta szüntetni az iskolát, átköltöztette volna a Marczibányi téri Kodály iskola épületébe. Végül megmaradt az iskola, és 1999-ben vette át a vezetését Kerekes Zsolt – aki azóta is az intézmény igazgatója.

Ezt követően az iskola létszáma folyamatosan emelkedett, ma már 620-an tanulnak itt. A régi hagyományokkal bíró angol tanítással párhuzamosan kidolgozta az iskola a német nemzetiségi program 8 évfolyamra szóló programját, kialakítva fő profilját: a nyelvoktatást. A Fillérben a legtöbb 8. osztályos megszerzi a nyelvvizsgát is, a tanulmányi versenyeken pedig országos szinten is kiugróan teljesítenek a diákok. 2002. április 11-én egy máig is tartó hagyományt teremtett az iskola: a Költészet napján megrendezte az első magyar versmondó rekordkísérletet, és azóta is minden évben megtartja a szavaló napot.

Az évek során az iskola folyamatosan bővült, emiatt helyhiánnyal küzdött, így tulajdonosa, a II. Kerületi Önkormányzat több százmillió forintért megkezdte az iskola felújítását, és egy igazi XXI. századi iskolává vált a Fillér. 2009-ben kezdődött és 2011-ben fejeződött be a Fillér Utcai Általános Iskola bővítése és energetikai rekonstrukciója, 905 millió forintos beruházás keretében.

A sport és az egészséges életre nevelés is nagy hangsúlyt kap az iskolában. 2013-ban megújult a Fillér Utcai iskola sportudvara. Az önkormányzat beruházásaként a korábban aszfaltburkolatú – közel 700 négyzetméter területű – sportudvar korszerű öntöttgumi-borítást kapott, a pálya mellett pedig labdahálót húztak fel, és a munkák során megoldották a sportpályáról a csapadékvíz szakszerű elvezetését is. A beruházás bruttó 27,7 millió forintba került. 

És az iskola jelene: évről évre drasztikusan nő az iskolába jelentkezők száma. Olyan jelentős a leendő elsősök szülői igénye az iskola iránt, hogy most már ötödik éve csak körzetes kérelmeket tudnak teljesíteni, legutóbb négy első osztály indítottak csak körzetes gyerekekből. Folyamatos az átjelentkezési igény is. A magas színvonalú német nemzetiségi nyelvoktatásnak és az angol oktatásnak köszönhetően a német tagozat majd’ minden tanulója nyolcadik évfolyamot közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgával zárja, tavaly a nemzetiségi iskolák országos tanulmányi versenyében a Fillér tanulói végeztek az 1., a 2. és a 6. helyen. Az emelt óraszámú angol nyelvoktatásra is büszkék: legrégebben (1988 óta) itt oktatnak angolt a kerületben. Bár a Fillér nem sportiskola, mégis kerületi és budapesti szinten is kiemelkedő sport eredményekkel büszkélkedhetnek. Az iskola hosszú évek óta nyeri a kerületi összesített versenyeket mezei futásban, atlétikában, asztaliteniszben. Idén a Kaptató eredményességi díját is elnyerték. 

Az önkormányzat 5 évvel ezelőtt kibővítette és felújította az iskola épületét. A Fillérben azóta is őrzik, óvják, fejlesztik az iskolai tereket, amelyhez nagy segítség a szülői alapítvány támogatása is, hiszen az elmúlt négy évben több mint 8 millió forintot költhettek az iskolaudvar rendbetételére, átépítésére. Ez a program összekapcsolódott az önkormányzat által finanszírozott új, rekortán sportpálya kialakításával.