Hivatalos döntést még nem hozott a kormány a Budai Gyermekkórház bezárásáról – mondta Badacsonyi Szabolcs, a Budai Gyermekkórházat üzemeltető Kht ügy-vezetője, SZDSZ-es önkormányzati képviselő. Viszont másfél hete, Lovasberényben, ahol a kormányfő az egészségügyi miniszter és több kormánypárti politikus is egyeztetett a kórházi kapacitásokról, felmerült a Budai Gyermekkórház bezárásának terve – mondta az ügy-vezető, aki hozzátette: erről a lovasberényi találkozón jelenlévő több kormánypárti ismerőse is tájékoztatta.
Az egészségügyi miniszter január 8-i hivatalos aján-lásában a Budai Gyermekkórháznak még 80 aktív és 40 krónikus ágyat javasol. Ezt a javaslatot elfogadhatónak tartja az ügyvezető, a bezárást azonban nem. Már csak azért sem, mert szerinte nincs alternatívája a kórháznak, tehát ha megszüntetnék csaknem 100 ezer gyermek maradna egészségügyi ellátás nélkül.
A sajtóinformációk szerint a Budai Gyermekkórház felada-tait a János Kórház venné át, de ezt megvalósít-hatatlannak tartja a II. kerület fideszes polgármestere. A 9 éve felújított Budai Gyermekkórház szerepét nem tudná átvenni egy épületeiben elavult gyermekosztály – mondta Láng Zsolt.
A polgármester azt is bejelentette, hogy az önkor-mányzat csütörtöki képviselőtestületi ülésén kezdemé-nyezni fogja, hogy a Budai Gyermekkórházra változtatási tilalmat rendeljen el a kerület. Ezzel talán elkerülhető, hogy a kifejezetten egészségügyi intézménynek épült kórházat más célra adják el.
Az intézmény évente 3 ezer fekvő és csaknem 150 ezer járóbeteget lát el évente, a XII. kerületet leszámítva az egész budai és pilisi térség gyermekeinek egészségügyi ellátásáért felelős. A kórházban 300 dolgoznak, közülük 70-80 orvos. A Rózsadombon álló kórház és telek egyes becslések szerint 3 milliárdot ér.