Fokozott kampány-üzemmódra kapcsolt a főváros

124

Csak arra jó Karácsony Gergelyék plakátkampánya, hogy a kifolyó pénzeket, a mutyi gyanús ügyleteket és a koalíciós feszültségeket elfedje, a koronavírusból és az alkalmatlanságból adódó problémákért pedig a kormányt okolja – jellemezte a Karc FM-en a fővárosi önkormányzat legújabb akcióját a Fidesz fővárosi frakcióvezetője. Láng Zsolt emlékeztetett: Karácsony Gergely demokrácia-felfogása nagyot fordult egy év alatt, hiszen – kihasználva a koronavírus miatt bevezetett rendkívüli jogrendet – koalíciós partnerein is átlépve, egymaga döntött Budapest 500 milliárd forintos költségvetéséről.

A kormánypárti politikus hozzátette: miközben a főpolgármester a kormányt vádolja azzal, hogy a kkv-k iparűzési adójának megfelezésével ellehetetleníti Budapest működését, azáltal hogy ok nélkül megsemmisített egy közbeszerzési tendert, a BKV-tól, közvetve a várostól havi szinten 10 milliókat vett el. Egy francia cég ugyanis 2019-ben az addigi 55 millió forint helyett havi 140 millió forintot bérleti díjat ajánlott a közlekedési cég reklámfelületeinek használatáért, de a főváros új vezetése nem kötött meg a hosszú távú szerződést.

Teljes cikk és riport – Karc Fm 2021.01.20.