A főpolgármester szerint az elmúlt évtizedek legtakarékosabb költségvetése lesz a jövő évi büdzsé. A Fidesz szerint azonban a városvezető elhallgatja, hogy a kormány a tavalyihoz képest egyharmaddal magasabb összeggel járul hozzá a budapesti kerületek működéséhez – hívta fel a figyelmet a Karc FM Hangoló műsorában Láng Zsolt, a fővárosi közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője.
A politikus szerint közel sincs olyan rossz helyzetben Budapest gazdasági szempontból, mint ahogy azt a főpolgármester hétről-hétre elmondja. A tavalyi iparűzési adóhoz képest például szinte ugyanannyi adó folyt be ebben az évben is októberig. Szerinte egyszerűen nem igaz, hogy radikálisan visszaestek a bevételek. Hozzátette: természetesen a vírus gazdasági hatása negatívan érinti a fővárost, és ezt a budapesti vezetésnek kezelnie kell, hogy visszatérjen arra a szintre, amely a 2010-es évek óta jellemezte Budapestet.
Láng Zsolt szorgalmazza, hogy a főváros vezetése számára – politikai ambíciók helyett – Budapest legyen a fókuszban, és a városvezetés ne állandó nagypolitikai harcot folytasson, hiszen ez elveszi az energiát és az odafigyelést a várostól.