Családbarát Önkormányzat díjat vehetett át – 2010 után immár második alkalommal – a II. Kerületi Önkormányzat nevében Láng Zsolt polgármester az Országházban október 19-én.
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) azoknak az önkormányzatoknak ítélte oda a már nemzetközi példákat is figyelembe vevő, és három év kihagyás után megújult elismerést, amelyek leginkább méltóak erre a díjra. A díjat három kategóriában – budapesti önkormányzatok, ötezer fő alatti és ötezer fő feletti lélekszámú települések – 44 pályázóból harminc önkormányzatnak ítélték oda – mondta el Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke az Országház Vadásztermében tartott ünnepélyes díjátadón. A NOE 2006-ban hirdette meg először a Családbarát Önkormányzat díjat, tíz év után szüneteltették az elismerés odaítélését, majd idén, a családok évében külföldi példák alapján indították el ismét a kezdeményezést. Hozzátette: a díjazott önkormányzatok részvételével létrehozzák a családbarát önkormányzatok magyarországi hálózatát, valamint arra is lehetőséget adnak, hogy a települések bekapcsolódjanak a családbarát önkormányzatok európai hálózatába is.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy akkor családbarát egy település, egy kerület vagy ország, ha több generáció békés, egymást támogató együttélését teszi lehetővé, ha együttműködésre sarkallja őket. Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár (Emmi) arról beszélt, hogy a magyar önkormányzati rendszer jól felfogott érdeke a családok támogatása, de ezen túl erkölcsi alapon is értéknek tekintik a családokat. Az eseményen előadást tartott Luciano Malfert, az olasz Agenzia per la Famiglia vezérigazgatója is, aki a trentói tartományban már tíz éve működő, sikeres családbarát kezdeményezésről számolt be.
A II. Kerületi Önkormányzat mindig is nagy hangsúlyt fektetett a családok segítésére, támogatására: kerületünkben folyamatosak azok a fejlesztések, amelyek a családok mindennapjait segítik, és amelyek lehetővé teszik számukra, hogy minél több időt együtt tölthessenek. Láng Zsolt polgármester a kitüntetés kapcsán lapunknak elmondta:
– Mai rohanó világunkban a család és a családi élet valódi érték, amelyet gondozni és támogatni kell az eljövendő generációk érdekében is. Kerületünkben évről évre nő a születések száma, ezzel együtt folyamatosan nő a bölcsődei és óvodai férőhelyek iránti igény. Éppen ezért fontosnak tartottuk, hogy a már meglévő épületeket felújítsuk, és a férőhelyek számát bővítsük. Az elmúlt közel tíz évben erre mintegy ötmilliárd forintot fordítottunk, ennek köszönhetően már minden kerületi óvodást és bölcsődést el tudunk helyezni intézményeinkben. A kerületi iskolákban beruházásokra, felújítási és karbantartási munkálatokra 2,5 milliárd forintot fordítottunk tíz év alatt – emelte ki.
Hozzátette, polgármesterként büszke arra, hogy a II. kerületet a köznyelvben sokan emlegetik Budapest zöldszíveként. Nem véletlen ez az elnevezés, az önkormányzat – az általa gondozott 25 hektár parkterület mellett – évente körülbelül 250 fát ültet el közterületen, ezeknek mintegy felét lakossági kezdeményezésre.