A II. kerületben az ezredik állampolgársági esküt tett honfitársunkat köszöntötte Láng Zsolt polgármester és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes március 13-án.
A II. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának házasságkötő termében tartott ünnepélyes eskütételen Láng Zsolt polgármester hangsúlyozta:
– Büszke vagyok arra, hogy polgármesterségem mellett, parlamenti képviselőként részese lehetettem annak a többségnek, amely 2010. májusában megalkotta az egyszerűsített honosítást lehetővé tevő törvényt – mondta köszöntőjében Láng Zsolt. Megjegyezte: ennek hatására a II. kerületben hatszorosára nőtt az állampolgárságot szerzők száma.
– Megnyugtató, hogy 2004. december 5-i népszavazás gyászos eredményét sikerült jóvátenni – fogalmazott a polgármester, majd a jelenlevők között gratulált a gyergyószentmiklósi születésű Szabó Zsoltnak, aki ezredikként tette le magyar állampolgársági esküjét a II. kerületben, és üdvözölte a 2011 januárjában elsőként épp a városrészünkben esküt tett Horváth Lászlót is.
Az eskütételt követően a vendégek Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekesnővel közösen elénekelték a Himnuszt.
– Minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték – mondta Semjén Zsolt ünnepi beszédében. – A magyaroknak elsődleges kötelessége, hogy saját magyarságukat megőrizzék, mert ez az az érték, amit csak mi magyarok adhatunk az egyetemes emberiségnek. Nemcsak Magyarországon, hanem szerte a nagyvilágban élnek magyarok. A magyarság csak akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.
Az egyszerűsített honosítási eljárás keretében könnyebb a magyar származású, de határainkon túl élőknek állampolgárságot szerezniük. Korábban sokan azért nem vállalták a procedúrát, mert magyar származásúként féltek attól, hogy valamely okból nem adják meg nekik az állampolgárságot. Amíg korábban egy év várakozás, munkahely és jövedelemigazolás kellett az állampolgársághoz, addig 2011-óta már a magyar származás igazolására elegendő például a nagyszülőnek a történelmi Magyarországon (II. világháború előtt) kiadott iskolai bizonyítványa, katonakönyve, keresztlevele vagy házassági anyakönyvi kivonata.
A könnyítést jelentő törvény életbe lépését megelőző években havonta tíz személyt eskettek a II. kerületben. Ez a szám 2011-2012-ben havi 56-60 főre emelkedett, azaz ennyi határainkon túl élő honfitársunk vehette fel a magyar állampolgárságot. A nagy fellendülés Magyarországon már múlóban van, hiszen aki tehette mielőbb élt az állam által felkínált lehetősséggel, de havonta így is 20-30 polgár lesz állampolgár, az erdélyi kirendeltségeken ugyanakkor naponta hatan tesznek esküt. Múlt év decemberében Böjte Csaba Ferences szerzetes volt az 500 ezredik magyar, aki élt a lehetőséggel, és felvette az állampolgárságot. Hamarosan pedig már 600 ezredik határon túli, új honfitársunkat üdvözölhetjük.
Hivatkozás: